Salil Shettynek, az Amnesty International főtitkárának, Ken Rothnak, a Human Rights Watch ügyvezető igazgatójának és Catherine Woollardnak, a European Council of Refugees and Exile (ECRE) főtitkárának közös cikke a tervezett EU-Törökország migrációs alkuról
Ne
keverjük össze a kétségbeesést a jogszerűséggel, ha az
EU-Törökország megállapodásról van szó. Senkinek se legyen
kétsége – a háborúk és üldöztetések elől menekülők
számára biztosított nemzetközi védelem forog most kockán.
Minden
európai országnak állást kell foglalnia ezen a héten: arra
szavaz-e, hogy fennmaradjon a menedékhez való jog vagy alárendeli
ezt a jogot egy olyan országgal kötendő alkunak, amely már eddig
sem tartotta ezt a jogot tiszteletben.
Az
alku csak a legutóbbi veszélyes fejlemény. Az elmúlt hónapok
során több európai kormány léptetett életbe diszkriminatív
határzárakat, és görgetett jogellenes akadályokat a
menedékkérelmek benyújtása elé. Ennek eredménye az egyre
mélyülő humanitárius válság a több ezer Görögországban
rekedt menekült számára, és a rémeket látó, pusztító
retorika megerősödése, amely megbélyegzi a menekülteket és
menedékkérőket.
#StopTheDeal
Az
EU vezetői újabb mélypontot érték el a múlt héten, amikor azt
javasolták, hogy Törökország fogadja vissza a Görögországból
visszaküldött migránsokat, az EU pedig minden egyes visszafogadott
irreguláris szír menekülőért cserébe áttelepít egy
Törökországban lévő szír menekültet 6 milliárd euró, a
vízummentes utazás és az EU csatlakozási tárgyalások
felelevenítésének ígéretéért cserébe.
Mi a
menekültek nagyszámú Európába és máshová áttelepítését
tartjuk a legjobb megoldásnak, amely megelőzi, hogy a kétségbeesett
menekülteknek roskatag hajókon kelljen a veszélyes tengeri utakra
vállalkozniuk, továbbá azt, hogy konkrét tettekkel fejezzük ki a
szolidaritásunkat azokkal az országokkal – köztük
Törökországgal – amelyek a világ menekültjeinek nagy részét
befogadták. Az EU vezetőinek azonban el kell utasítaniuk, hogy
néhány menekült áttelepítése árán a mások tisztességes
menekültügyi eljáráshoz való hozzáférése megszűnjön.
Miközben
ragaszkodunk ahhoz, hogy mindenkinek, aki irregulárisan éri el
Európa partjait joga legyen egy mindenre kiterjedő és tisztességes
eljáráshoz, amelyben a menedékkérelméről döntenek, elfogadjuk,
hogy azok, akikről egy tisztességes eljárás során
bebizonyosodik, hogy nem jogosultak nemzetközi védelemre,
visszaküldhetőek legyenek. Mi a gyorsított kollektív
visszaküldéseket ellenezzük, amelyek nem veszik figyelembe az
egyéni körülményeket.
Az a
fikció, hogy Törökország egy „biztonságos” ország a
menekültek számára, nem mérsékli a menedékhez való jog
megsértésének tényét. Törökország „ideiglenes védelmet”
nyújt több mint kétmillió szíriainak, de továbbra sem hajlandó
hatékony védelmet biztosítani az olyan nem-európaiak számára,
akik Afganisztán, Irak vagy más országok állampolgáraiként
kérnek védelmet. Törökország a jelentések szerint sorozatosan
küld vissza embereket háborús zónákba és zárja le határait a
menekülők elől.
Eközben
a Törökországban lévő menekültek küzdenek azért, hogy munkát
találjanak, a gyerekeiket iskolába járathassák és egy
méltóságteljes életet építhessenek fel – vagyis csupa olyan
dologért, amely szükségszerű feltétele a „biztonságos”
menedéknek.
A
helyzet pedig még ennél is rosszabb, amióta a török elnök és
kormány támadásokat intéz az emberi jogok ellen. A kurdokkal
folytatott béketárgyalás csődje, a dél-keleti régióban folyó
kiterjedt nemzetbiztonsági műveletek, a kritikus hangokkal,
politikai ellenzékkel és médiával – mint a kormány
ellenségeivel – szembeni országos elnyomás miatt nemsokára
lehet, hogy török állampolgárok lesznek kénytelenek csatlakozni
a menekültek áramlásához.
Az
EU vezetői abbeli elhatározásukban, hogy a második világháború
óta tapasztalt legnagyobb menekültválság közepén
megszabaduljanak a felelősségüktől, némák maradtak ezekkel a
jogsértésekkel kapcsolatban, abban a csalóka reményben, hogy
ezzel biztosíthatják a törökök együttműködését a hajók
megállításában.
A
legjobb módszer szembeszállni azokkal az európai demagógokkal,
akik a mostani Égei-tengeren kialakult kaotikus helyzetből
profitálnak, ha nem támogatjuk őket a nemzetközi jog figyelmen
kívül hagyásában, hanem fenntartható és megfelelő elvi
alapokon álló megoldásokat javasolunk. Ezek léteznek. A hajók
áramlása alapjaiban csökkenthető, ha kibővítjük az első
menedék országából közvetlenül áttelepítés útján
befogadottak számát, így ugyanis kevesebbeknek kell hajókra
szállniuk, ha támogatjuk ezeket az országokat, hogy a menekültek
méltóságteljes életet élhessenek ott, és megduplázzuk az
erőfeszítéseinket, hogy megakadályozzuk az atrocitásokat az
olyan helyeken mint Szíria, ahonnan az emberek menekülnek.
