Bemutatjuk Noét, aki 2015. szeptember végétől erősíti csapatunkat egy egészen új munkakörben. Ismerkedjetek meg vele!
Mikor
és hol találkoztál először az Amnesty nevével?
Azt, hogy
mikor hallottam először az Amnesty-ről nem tudnám pontosan
megmondani, de az első találkozásra tisztán emlékszem. 2 éve a
Bánki-tó fesztiválon egy standdal képviseltette magát a
szervezet, ahol én lelkes fesztiválozó lévén szintén részt
vettem. Az egyik nap el is látogattam a kitelepült csapathoz, ahol
nagyon jót beszélgettem az ott lévő aktivistákkal. Távozáskor
egy adag Amnesty-s matricát is magammal vihettem, amit sokáig
büszkén őrizgettem és használtam fel személyes tárgyaimon. A
szimpátia már akkor megvolt.
Mi
motivál a munkádban, miért jelentkeztél az Amnesty-hez?
Marketing
szakon diplomáztam, ám a for-profit szféra valahogy sosem tudott
igazán magával ragadni. A szakmámat mindig is imádtam, mert
szeretek szervezni, új és látványos dolgokat alkotni, hatással
lenni az emberekre, de valami mindig hiányzott.
3 éve
elkezdtem önkénteskedni egy roma integrációval foglalkozó civil
szervezetnél, ami teljesen megváltoztatta az életem. Akkor jöttem
rá, hogy a szociális érzékenységemet, tenni akarási vágyamat a
társadalom kirekesztett vagy leszakadt rétegeinek
felzárkóztatásával kapcsolatban, össze tudom egyeztetni a
szakmámmal. Rájöttem, hogy a sokak által manipulatív és gonosz
szakmának vélt marketinget igazán fontos és hasznos ügyekre, sőt
sokszor emberi életek megmentésére, jobbá tételére is tudom
‘használni’.
Fundraiser
a munkaköri megnevezésed, ez mit is jelent pontosan?
Itthon
viszonylag kevesen tudják még, hogy mit is takar ez a megnevezés,
pedig nyugaton ez már egy nagyon megbecsült, külön szakmává
nőtte ki magát. Magyarul talán az adománygyűjtő szó a
leghelytállóbb, de én ezt a megnevezést nem igazán kedvelem.
Ugyanis a
feladatom nem abból áll – ahogy azt sokan gondolják –, hogy
pénzt kérjek, ‘kunyeráljak’ másoktól.
A
feladatom az, hogy megmutassam az embereknek, hogy minimális
befektetéssel (legyen az idő, pénz vagy bármi más) mennyi
mindent tehetnek azon embertársaikért, akiknek hátrányos
helyzetükből adódóan leginkább két dologra van szükségük:
reményre és támogatásra másoktól.
Én
tulajdonképpen egy közvetítőként gondolok magamra, aki segít
abban, hogy azok az emberek, akik szeretnének tenni valamit pl.:
megkínzott, bebörtönzött, megszégyenített vagy bármilyen
hátrányban elő embertársaikért, azok lelkesedése és támogatása
eljusson oda, ahol erre a legnagyobb szükség van. Ha jól dolgozom,
ez egy win-win szituációt eredményez, ahol a támogató, a
támogatott és nem különben én is nagyon boldog leszek.
Milyen
terveid vannak a következő években?
Először
is a legfontosabb, hogy megismerjem a szervezetet, a munkatársakat,
a lelkes aktivistákat, azokat, akikért dolgozunk és mindazokat,
akik közel állnak az Amnesty-hez. Ez elengedhetetlen feltétele
annak, hogy a fentebb már említett win-win szituáció a jövőben
létrejöhessen.
Ha ez
megvan, az elkövetkező években azon szeretnék dolgozni, hogy
minél több embernek megmutassam, hogy az Amnesty munkája mennyire
szükségszerű és zseniális. De talán, ami még ennél is
fontosabb, szeretnék minél több embert megajándékozni azzal az
élménnyel, hogy minimális befektetéssel mennyi mindent tehet
azért, hogy ma a világ egy kicsivel jobb hely legyen.
