Tanoda Híradó – A Pécs-Somogyi „Fészek Tanoda” bemutatása

A „Fészek Tanoda” a Szent Márton Caritas Alapítvány tanodája. A Pécs-Somogyban (Budai Városkapu Iskolaközpont Somogyi tagintézménye mellett) működő tanoda minden hétköznap 13.30-tól 18.30-ig várja a 4., 5., 6., 7., és 8. osztályos gyerekeket. Tanulást támogató programjukban kiemelt szerepet kapnak a közösségépítő sportfoglalkozások, kreatív és kézműves műhelyek, filmklubok, készségfejlesztő társasjátékok.

A
Te, én, mi és az emberi jogok tanodai keretek között nevű képzéssorozatunkat
április 15-én kezdtük el a tanodában, mely nem csak gyönyörű környezetben van,
de színes, vidám berendezésével, falfestéseivel, díszítésével is ideális helyszín
a gyerekek foglalkoztatására. A tanodások folyamatosan érkeztek, és két
képzőnknek, Jakab Juditnak és Bíró Dénesnek végül harminc kedvenc
állat+választott nevet kellett megjegyezniük, melyet nem könnyített meg az
udvaron elkezdett foglalkozás tizedik percére egyértelművé vált kánikula miatti
beköltözés sem. A későbbi feladatok során viszont sikerült kialakítani azt a
hangulatot és közösségi élményt, melybe könnyű visszaérkezni.

Tanoda Híradónkban
ezúttal bővebben is bemutatjuk a tematika második egységét a képzők
tolmácsolásában.

„Nagyon vártam ezt az alkalmat,
hiszen ennek egyik feladata, az értékkártyázós a kedvenc játékom. Jó érzés
volt, hogy a gyerekek már ismerősként üdvözöltek, az egyik kicsi lány elmesélte
az aznapi iskolai rossz élményét is, két kislány pedig egy kissé pikáns
dalocska szövegét is megosztotta velünk – természetesen nagy vihogások
közepette. A nagyobbakkal annyira nem volt alkalmam beszélgetni, részükről még
kicsit éreztem a bizalmatlanságot. Kicsit izgultam, hogy hány gyerek
nevére emlékszem vajon, de a foglalkozás elején játszott
névtanulós-felfrissítős játék után megnyugodtam, hogy nem is olyan vészes a
helyzet.” – meséli Jakab Judit.

„A szerepkártyáknál nehéz
feladatba ütköznek: bele kellene élni magukat egy pár mondat alapján egy
sorsba, valamilyen kisebbségi szerepbe. Többen panaszkodnak, hogy nincs a
papíron a válasz, de a többség jön velünk, és latolgatja, hogy milyen
nehézségeket okozhat egy mozgássérültnek, egy hazánkban élő külföldinek, egy
külföldön élő romának vagy egy transznemű lánynak az öltözködés, a hivatali ügyintézés,
a bevásárlás, a tanulás, a munka, a szerelmi élet.” – mondja  Bíró Dénes.

„A szegénység-gazdagság
kártyáknál meglepő módon mindenki úgy érezte, nagyon gazdag, így nem is
vonalban álltak, hanem egy helyre összetömörülve, kicsi a rakás módon. A vonal
másik, szegénység végén álló két gyerek kártyáján családtagok szerepeltek, és
ők meg is jegyezték, hogy szerintünk ez is gazdagság, de mivel általában a
gazdagságot tárgyi, anyagi dolgokra értjük, ezért álltak a szegénységhez. Jó
volt látni, ahogy a gyerekek komoly arccal megbeszélték, hogy egy tengerparti
nyaralás vagy a divatos ruhák jelentenek-e nagyobb értéket, valójában mindenki
boldog volt és gazdagnak érezte magát a kapott kis kártyájával…

…és következett a kedvencem: az
értékkártyázás! Képzőtársam, Dénes hozta a formáját mint gonosz, kegyetlen Sors, aztán meg esendő, szeretnivaló hajléktalan. Mikor a Sors elvett egy-egy
értéket a gyerekektől, többen a szívükhöz kaptak, hogy most mi lesz, hogyan
lehet élni számítógép nélkül?!, de aztán mikor megkérdeztem tőlük, hogy ki érzi
még mindig viszonylag gazdagnak magát, a többségük feltette a kezét. Aztán
következett – legalábbis számomra – a nap fénypontja. Dénes átlényegült
hajléktalanná, és a gyerekek kérés nélkül, már az előtt kezdtek neki önként
odaadni értékeket, hogy én mondtam volna, hogy most erre van lehetőségük, elég
volt csak annyit mondanom, hogy ő egy hajléktalan, és elvesztette mindenét.
Tudom, hogy ez csak játék, de jó volt látni, milyen nagylelkűek voltak a
gyerekek!” – meséli Jakab Judit.

„Az óra végén a gyerekek egymással szemben ülnek a képzőkkel együtt, és meg kell nevettetni a másikat. Kialakul egy-két
mókás páros, de látszik, hogy jókedvvel, vidám, intim, baráti hangulatban
tudnak egymás közt ökörködni. Létrejött egyfajta bizalom, ők is, mi is várjuk a
harmadik órát, amikor már arról is beszámolnak, kinek hogy sikerült vigyázni az
„angyalkájára” – mondja Bíró Dénes.

Az utolsó képzést május 26-án
tartották a képzők, s így lezárult a projekt első része. Hogy hogyan látta
ezt a két hónapot felölelő periódust a tanoda mentori stábja, arról Poulet
Dániel mentor számol be:

 „Először is örülök, hogy tanodánk
is részt vehet a “Te, én, mi és az emberi jogok”
foglalkozássorozatban. Ezeken a képzéseken fordult elő a tanodában először,
hogy egy foglalkozáson 2. osztályostól 8. osztályos korig közösen, együtt
vettek részt gyerekek. Az első alkalommal kétszer annyi gyerek jött el, mint
ahányan előre jelezték, hogy részt szeretnének venni. A második alkalomtól
kezdve már nagyjából beállt egy fix létszám. A gyerekek szempontjából azért
volt nagy feladat egy-egy foglalkozás, mert sokszor olyannal kellett együtt egy
csoportban lenniük, akivel korábban nem szívesen voltak egy társaságban. A
tanodai műhelyeken és foglalkozásokon legtöbbször kis csoportokban
tevékenykednek a gyerekek és általában a megszokott kis társaságukban, hasonló
érdeklődéskörben. Ezért ezek a képzések és játékok kihívást jelentettek
számukra. A foglalkozások témái nagyon jók voltak, új információt kaptak a
gyerekek az emberi jogokról, azok megéléséről és aktualitásáról. Én személy
szerint is fontosnak tartom az emberi jogi nevelést és szemléletet a tanodában,
ezért bár csak szeptember óta működünk, kétszer is volt lehetőségünk 4-5 fős
tanodás csapattal jelentkeznünk és bizonyítanunk városi és nemzetközi
gyermekjogi vetélkedőn egyaránt. Úgy gondolom, hogy azok a gyerekek, akik nem
először hallottak a foglalkozásokon az emberi jogokról, azoknak tovább nőtt az
érdeklődésük a téma iránt. Többször tettek fel kérdéseket a gyerekek a
foglalkozásokat követő napokon a világ különböző pontjain zajló eseményekről,
aminek nagyon örültem. A negyedik képzéshez kapcsolódóan az érintett emberi jogi
cikkek közül egy adott jog érvényesülésére és alkalmazására hívta fel a
figyelmemet az egyik gyerek, mert azt aktuálisnak érezte.

A
képzések közötti időszakban szerveztünk egy Esélylabda Foci Kupát, ahol hat
Baranya megyei tanoda vett részt, valamint az Amnesty International Magyarország képviselői is. Nagyon jól érezte
magát mindenki, és külön köszönet érte, hogy ti is eljöttetek.”

Mi
pedig köszönjük a lehetőséget és a támogatást!