Ha nem sikerül megvédeni a Magadurin élő több százezer embert, az borzalmas humanitárius válsághoz vezethet – jelentette ki az Amnesty International, az észak-keleti Maiduguri és Monguno elleni véres támadásokról szóló jelentésekre hivatkozva.
„A Boko Haram folyamatos támadásai jelentős és rettenetes hírek. Több százezer civil van komoly veszélyben” – nyilatkozta Netsanet Belay, az Amnesty International afrikai igazgatója. „A
Maiduguriban és környékén élőknek azonnali védelem kell. Ha a hadsereg
nem képes megállítani a Boko Haramot még idejében, akkor a civilek olyan
csapdába eshetnek, ahonnan nincs kiút.”
Az
Amnesty Internationalhez érkezett beszámolók szerint vasárnap reggel 6
órakor fegyveresek ütöttek rajta a 33-as számú tüzérség támaszpontján
Jintilo faluban, alig hat kilométerre Maiduguritól. Más beszámolók
folyamatos harcokról szólnak egy légi támaszpont mellett Maiduguri
közelében.
A nigériai katonaság légicsapásokkal válaszolt, és tankokat vezényelt a körzetbe.
A
civilek menekülnek Jintilo környékéről Maiduguri felé, de nem mindenki
tudja elhagyni az otthonát. Egy helyi lakos azt mondta nekünk: „Ha
Maidugurit is megtámadják, nem lesz hova mennünk. A Kano Road volt az
egyetlen kivezető út”.
„A
konfliktus minden résztvevőjének azonnal biztosítania kell, hogy azok a
civilek, akik el akarják hagyni Maiduguirt, ezt megtehessék. A katonai
műveleteket nem szabad a Kano Road körzetében folytatni, annak
érdekében, hogy a civilek elhagyhassák Maidugurit. A Kano Road a legfőbb
Maiduguriból kivezető útvonal” – hangsúlyozta Netsanet Belay.
Az
Amnesty International egyúttal felszólítja a harcoló feleket, hogy
Maiduguri kórházai és más egészségügyi létesítményei közelében semmilyen
katonai műveletet ne végezzenek.
„A
kormány legfontosabb feladata az emberek életének megóvása, ezért
biztosítani kell a civilek védelmét ezekben a veszélyes időkben. Több
százezer ember él Maiduguriban. Több tízezren átmenekültek a városba a
környező falvakból és városokból, ahol a Boko Haram már átvette az
irányítást. Ezek az emberek most táborokban élnek Maiduguriban. Ha a
kormány nem képes megvédeni az ott élőket, az
borzalmas humanitárius katasztrófához vezethet.”– jelentette ki Netsanet Belay.
Az
Afrikai Unió béke- és biztonsági tanácsa várhatóan január 29-én ül
össze, hogy megvitassa a Boko Haram elleni regionális katonai csapás
lehetőségét.