Raif Badawi: a veszély nem múlt el

FOLYTATJUK A TILTAKOZÁST RAIF BADAWI MEGKORBÁCSOLÁSA ELLEN.
GYERE EL MOST PÉNTEKEN IS (JANUÁR 30-ÁN) 17 ÓRÁRA A DEÁK TÉRI TEMPLOM ELÉ,
HOGY VELÜNK TILTAKOZZ A SZAÚDI AKTIVISTA KEGYETLEN BÜNTETÉSE ELLEN! (scroll down for English)

Az Amnesty International Magyarország minden pénteken tiltakozik Raif
Badawi szaúd-arábiai emberi jogi aktivista megkorbácsolása ellen.
Bár a múlt héten már másodszorra halasztották el Raif megkorbácsolását –
a férfit megvizsgáló orvosi bizottság szerint még mindig túl rossz
egészségi állapotban az ítélet végrehajtásához – a veszély azonban nem
múlt el. Raifon bármikor újra végrehajthatják az ítélet következő
részletét. Raif Badawit 2014 májusában az iszlám megsértéséért 10 évre és 1000 korbácsütésre ítélték. Raif
bűne, hogy létrehozott egy online fórumot, ahol az emberek szabadon
megbeszélhették egymás között hazájuk politikai-társadalmi kérdéseit.

2015. január 9-én hajtották végre rajta az ítélet első részletét: a
pénteki ima után egy mecset előtt nyilvánosan 50-szer megkorbácsolták. A
bírósági ítélet alapján ezt heti rendszerességgel addig fogják
ismételni, amíg mind az 1000 korbácsütést meg nem kapja.

Tiltakozz velünk minden pénteken 17 órától a Deák téri templom előtt.
Szólítsuk fel együtt a szaúd-arábiai hatóságokat, hogy azonnal vessenek
véget a kegyetlen és embertelen büntetés végrehajtásának, és engedjék
szabadon az aktivistát. Gyere el, és segíts te is Raifnak!

Tervezett program: 17.00 Rövid utcai performansz, amellyel Raif Badawi megkorbácsolására hívjuk fel a figyelmet. 17.10. Jeney Orsolya, az AI Magyarország igazgatójának beszéde 17.20-tól: aláírásgyűjtés a tiltakozó petícióhoz az Erzsébet téren és környékén

KÉRJÜK, JELEZD EZEN A LINKEN, HA SZÁMÍTHATUNK RÁD!

WE CONTINUE TO PROTEST AGAINST RAIF BADAWI’S FLOGGING. MEET US IN FRONT OF THE CHURCH AT DEÁK TÉR THIS FRIDAY (30 JANUARY) 5 PM TO PROTEST AGAINST THE BRUTAL PUNISHMENT OF THE SAUDI ACTIVIST.

Amnesty International Hungary gather every Friday to protest against the flogging of Saudi civil rights activist Raif Badawi. Although the flogging of Raif has been postponed for the second time last week –  doctors find him unfit for flogging on health grounds – the danger is not over. The next portion of the punishment can be resumed at any time. In May 2014, Raif was sentenced to 10 years in jail and 1,000 lashes for insulting Islam. His crime is starting a website for social and political debate in Saudi Arabia. 

He received the first 50 lashes on Friday 9 January: he was flogged 50 times in public after Friday prayers in front of a mosque. The rest of the full sentence of 1,000 lashes will be carried out over the period of a few weeks. 

Come and protest with us every Friday  at 5 pm in front of the church at Deák tér. Call on the Saudi-Arabian authorities to put an end to the implementation of the cruel and inhuman punishment immediately, and release the activist. Come and help Raif!

Planned program: 5pm short street performance to draw attention to the flogging of Raif Badawi. 5.10pm the speech of Orsolya Jeney, director of AI Hungary, 5.20pm collecting signatures for the petition at Erzsébet tér and in the surrounding area. 

PLEASE, INDICATE ON THIS LINK IF YOU COME!