A kémkedés célpontjai számára új eszköz áll rendelkezésre a kormányzati megfigyelés kiszűrésére

Az Amnesty International, valamint egy emberi jogi és technológia szervezetek alkotta szövetség olyan eszközt bocsátott a piacra, amely lehetővé teszi az újságírók és az emberi jogi aktivisták számára, hogy megfigyelést szolgáló ismert kémprogramok után kutatva átvizsgálják számítógépüket.

A Detekt az első
nyilvánosság számára is elérhetővé tett olyan jelentősebb
eszköz, amely a megfigyelésre szánt, – számítógépeket és
mobil eszközöket megfertőző, – sokszor kormányok által is
alkalmazott kémprogramok kiszűrését szolgálja.

“A kormányok egyre
veszélyesebb és kifinomultabb technológiát alkalmaznak, ami
lehetővé teszi számukra, hogy elolvassák az aktivisták és az
újságírók magánjellegű e-mailjeit, illetve távolról
bekapcsolják a számítógépük kameráját vagy mikrofonját, hogy
titokban rögzítsék aktivitásukat. A technológiát gyáva módon
arra használják, hogy segítségével megakadályozzák a
visszaélések leleplezését” – hangsúlyozta Marek
Marczynski, az Amnesty International katonai-, biztonsági-, valamint
rendőrségi ügyekkel foglalkozó vezető tisztségviselője. “A
Detekt egy egyszerű eszköz, mely felhívja az aktivisták figyelmét
az ilyen jellegű beavatkozásokra, annak érdekében, hogy
ellenlépéseket tehessenek. Ez a válaszunk azoknak a kormányoknak,
amelyek arra használják a megfigyelések útján szerzett
információt, hogy önkényesen elzárják, törvénytelenül
letartóztassák, és akár meg is kínozzák az emberi jogok
védelmezőit, valamint az újságírókat.

Detekt

A Claudio Guarneri német
biztonsági kutató által kifejlesztett Detektet az Amnesty
International, a Digitale Gesellschaft, az Electronic Frontier
Foundation, valamint a Privacy International közösen dobta piacra.

A kommunikáció
megfigyelésére szolgáló technológiák alkalmazása, illetve az
azokkal való kereskedelem az utóbbi években hatványozottan
növekvő tendenciát mutat.

Az Amnesty Internationalt
is tagjai között tudó Coalition Against Unlawful Surveillance
Exports (A Megfigyelési Technológiák Törvénytelen Exportja
Elleni Szövetség) becslése szerint a megfigyelési technológiákkal
való globális kereskedelem mértéke éves szinten eléri az 5
milliárd amerikai dollárt, és ez az összeg csak nőni fog.

A megfigyelési
technológiák egy része hozzáférhető az interneten, míg a
kifinomultabbakat fejlett országokban található magáncégek
gyártják, és az emberi jogokat folytonosan megsértő államok
rendfenntartó szervei, valamint hírszerző ügynökségei számára
értékesítik.

A FinFisher nevű német
cég, amely az egyesült királysági székhelyű Gamma
Internationalhez tartozik, kifejlesztette a FinSpy nevű
kémprogramot, melynek segítségével lehetséges a
Skype-beszélgetések lehallgatása, a fájlok merevlemezekről való
kinyerése, a mikrofonhasználat és az e-mailek rögzítése, sőt
képernyőképek, illetve fényképek készítése is az érintett
eszköz kamerájával.

A Citizen Lab kutatásai,
továbbá a Wikileaks által közzétett információk igazolják,
hogy Bahreinben a Finfishert használták prominens emberi jogi
jogvédők és aktivisták elleni kémkedésre.

Az Amnesty International
felszólítja a kormányokat, hogy szigorúbb kereskedelmi
ellenőrzést vezessenek be, megkövetelve a nemzeti hatóságoktól,
hogy felmérjék: mekkora a kockázata annak, hogy a megfigyelésre
szolgáló eszközöket emberi jogok megsértésére fogják
használni.

„A Detekt egy nagyszerű
eszköz, mely hozzájárul az aktivisták biztonságához, ám végső
soron úgy vehetjük elejét annak, hogy ezeket a technológiákat az
emberi jogok megsértésére, illetve visszaélésekre használják
fel, ha használatukat és kereskedelmüket szigorúbban
korlátozzuk”– nyilatkozta Marek Marczynski.

Az Amnesty International
világszerte arra buzdítja az aktivistákat, hogy megismerjék a
Detektet, és ellenőrizzék, nem találhatók-e kémprogramok az
eszközeiken. Továbbá az emberi jogi szervezet azokkal a helyi
partnereivel közösen is vizsgálatot fog lebonyolítani, amelyek
nagy valószínűséggel elsődleges célpontjai ezeknek a
kémprogramoknak.

Ha a gépe hibaüzenetet jelez, ezen az oldalon talál további információkat.