Kezdjük azzal, hogy
menekültstátuszért folyamodni alapvető emberi jog – akárhogy
is próbálják ezt megkérdőjelezni egyes politikusok Ausztráliától
Magyarországon át Olaszországig. Ezért is született az 1951-es
genfi Menekültügyi Egyezmény és ezért nincs olyan, hogy
illegális menedékkérő. A másik, hogy a menekülők nem
jókedvűkben, a szimpatikus BKV sofőrök miatt, vagy jó helyen
található trafikokért dobják el egész addigi életüket, hanem
mert olyan helyeken élnek, ahol nagyon könnyű meghalni – a
származási országok top listája nem véletlenül Afganisztán,
Szomália, Irak, Szíria, Szudán vagy Kongó. (2012-ben több ember
menekült el fegyveres konfliktus elől, mint bármikor az utóbbi 20
évben.)
Az ENSZ Menekültügyi
Főbiztosságának (UNHCR) legfrissebb, 2012-es adatai szerint ma 45
millió ember van világszerte, aki otthona elhagyására
kényszerült. Ebből 10,5 millió a hivatalos menekült – közel a
felük 18 év alatti! – akiknek már jogi védelmet garantált egy
ország vagy az UNHCR. 17,7 millióra tehető az úgynevezett belső
menekültek száma, akik vérzivataros időkben sem tudnak, vagy
akarnak külföldre menni és az országhatáron belül maradva
próbálnak túlélni. (Kolumbiában kb. 4 millióan, Szíriában
szintén ennyien, Kongói Demokratikus Köztársaságban 2,7
millióan, Maliban majd negyed millióan).
Előfordul, hogy a
politika (vagy a sajtó) menekült invázióval ijesztget minket és
elviselhetetlen terhekről beszél – pedig az adatokat szemügyre
véve azt látjuk, hogy a menekültek ellátásának terhei javarészt
a szegény országokra hárulnak. Míg a legtöbb menekült-kérelem
valóban a fejlettebb országokba érkezik (USA, Németország,
Dél-Afrika), a menekültek 80%-a az ún. fejlődő országokban
próbál egyről a kettőre jutni.
Ráadásul a szegényebb
államok egyre több terhet cipelnek, hiszen ez az arány 10 éve még
70% volt. Tavaly a legkevésbé fejlett 49 ország adott menedéket
2,4 millió embernek – a menekültek több mint fele olyan országban
tartózkodott, ahol az egy főre eső GDP nem érte el az 5000
dollárt (Magyarországon ez 14 ezer USD). Gazdasági kapacitáshoz
képest a legtöbb embert Pakisztán, Etiópia, Kenya, Dél-Szudán,
Csád fogadja be, az 1000 főre jutó legtöbb menekült pedig
Jordániában, Csádban, Libanonban, a Kongói Köztársaságban
található. Abszolút értelemben a legnagyobb befogadó állam
Pakisztán – 1,6 millió menekült (szinte mind afgán), Irán –
868200 (szinte mind afgán), Németország – 589700, utána jön
Kenya, Etiópia, Szíria (!) és Csád. A legtöbb menekültet
befogadó államok listáján az első tízben nincs európai ország
és az USA is kiszorult onnan!
Ha ehhez még
hozzátesszük, hogy az UNHCR áttelepítési programjában (ahol a
legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő menekülteknek keresnek
önkéntesen jelentkező biztonságos befogadó országot) az USA és
Kanada mögött messze-messze lemaradva jön csak két európai
(Skandináv) ország kevés egy-kétezer befogadottat, akkor
megállapíthatjuk, hogy gazdasági erejéhez képest kontinensünk
meglepően kis terhet vállal a globális menekült-mozgásból. (Az
áttelepítési program az összes otthona elhagyására
kényszerülőnek csak 1%-t érinti).
Lehet és kell is
aggódni amiatt, hogy egyre több ember kénytelen útra kelni és
elhagynia az otthonát – de mielőtt a politikai szólamok hatására
ostromlott erődnek éreznénk a helyet, ahol élünk, gondoljuk meg,
mennyi teher hárul világszerte azokra az országokra és
polgáraikra, akiknek a feneke félig vagy egészen kilóg a
nadrágból.
