For English please scroll down
A 61-es blokk lakóit nem tájékoztatták a tervezett kilakoltatásról és alternatív szálláslehetőséget sem biztosítottak számukra a kemény szerb tél közeledtével. A kitelepítésre várók zöme gyerek.
„Egyre több és több roma családot tesznek utcára Belgrádban mindenféle alternatív lakhatási lehetőség biztosítása nélkül. A hatóságoknak véget kell vetniük ennek az elfogadhatatlan gyakorlatnak.” – nyilatkozta John Dalhuisen, az Amnesty International Európa és Közép-Ázsiai Programjának igazgatóhelyettese.
„Különösen annak a 20 családnak a helyzete ad aggodalomra okot, akiknek az 1999-es koszovói háború során kellett elhagyniuk otthonaikat, hisz az ő védelmükért a kormánynak kellene felelősséget vállalnia. Ehelyett a családok illegális telepekre kényszerültek, ahol még az alapvető szolgáltatásokhoz sem tudnak hozzájutni.”
„Ezeknek a családoknak 12 évig kellett nélkülözniük a megfelelő lakhatási körülményeket, ezért a kormánynak az általuk lakott területet inkább olyan lakások kivitelezésére kellene felhasználnia, amelyet menekült családoknak szánnak, mintsem kereskedelmi célú építkezésekre.”
A tervezett belgrádi kilakoltatás az első olyan romákat érintő intézkedés lenne, melyet nem városi hatóságok, hanem állami szervek visznek végbe.
„Az Amnesty International sokadszorra szólította fel a szerb kormányt, hogy léptessenek életbe az erőszakos kilakoltatásokat tiltó törvényt.” – folytatta John Dalhuisen. „Aggodalommal figyeljük, hogy a kormány ahelyett, hogy megakadályozná a kilakoltatásokat, úgy tűnik inkább bűnrészesként vesz részt azok kivitelezésében.”
Egy áprilisban közzétett Amnesty International jelentés szerint a szerb kormány többször képtelen volt arra, hogy megakadályozza a belgrádi hatóságok által eszközölt erőszakos kilakoltatásokat, melyek során az érintett roma családok nemcsak otthonukat, de megélhetési forrásukat és tulajdonuk nagy részét is elvesztették.
2009-ben az ENSZ hazájukban menekültekké váló személyekért, ún. „belső menekültekért” felelős különmegbízottja arra kérte a szerb kormányt, hogy nyilatkozzon a a menekültek emberi jogi helyzetéről, valamint szolgáljon biztosítékkal afelől, hogy a kilakoltatások a nemzetközi normáknak megfelelően zajlottak.
A belgrádi roma lakosság már 2000. óta van kitéve erőszakos kilakoltatásoknak, miután a Koszovóból érkezett menekültek menedéket és támogatást keresve – más választásuk nem lévén – gyakran illegális telepeken kényszerültek letelepedni.
Az erőszakos kilakoltatások száma a 2009-es „Cselekvési tervezet a rossz higiéniás körülményekkel rendelkező telepek felszámolására”elnevezésű akcióterv bemutatása utána emelkedett rohamosan.
Szerbiának a nemzetközi emberi jogi normák értelmében meg kell akadályoznia az erőszakos kilakoltatásokat, valamint védelmet kell nyújtania a kilakoltatások által érintetteknek számára.
***** ENGLISH *****
Press Release: Roma families in Belgrade face forced eviction by government agency
AI Index: PRE 01/555
2 November 2011
Twenty seven Roma families in Serbia’s capital Belgrade face imminent forced eviction from their homes to make way for new commercial housing built by a government owned company, Amnesty International said today.
On Tuesday, at the request of the Building Directorate of Serbia, families living in the informal settlement Block 61 in the New Belgrade area were given 48 hours to leave their homes.
The families of Block 61 were not consulted about the eviction or offered any alternative accommodation ahead of the approaching harsh Serbian winter. Many of those facing eviction are children.
“Roma families in Belgrade are continuing to be pushed out on to the streets without providing adequate alternative housing. The authorities must end this unacceptable practice,” said John Dalhuisen, Amnesty International’s Deputy Director for Europe and Central Asia.
“Of particular concern here is that 20 of the families were internally displaced from Kosovo after the 1999 war, and the government is obliged to give them protection and assistance. Instead they have been left in informal settlements without access to basic services.
“The government should be providing social housing for these displaced families who have lived in Serbia without adequate housing for 12 years, rather than using the land for commercial housing.”
The planned eviction would be the first of Roma in Belgrade to be carried out on behalf of the government rather than the city authorities.
“Amnesty International has repeatedly called on the Serbian government to introduce a law prohibiting forced evictions,” said John Dalhuisen. “We are very concerned that the government, instead of preventing evictions, now appears to be complicit in their conduct.”
According to an Amnesty International report published in April, the Serbian government has repeatedly failed to prevent the forced eviction by the Belgrade authorities, of Roma families who often lose their livelihoods and their only possessions in addition their homes.
In 2009, the UN’s Special Rapporteur on Internally Displaced Persons told the Serbian government to address the human rights situation of internally displaced people and to ensure that forced evictions were carried out in accordance with international standards.
The Roma population in Belgrade has been subject to forced evictions since at least 2000, after Roma displaced from Kosovo sought assistance and shelter but often had no choice but to live in informal settlements.
Forced evictions in Belgrade have increased rapidly since May 2009 when the City of Belgrade introduced its “Action Plan for the Resettlement of Shanty [Unhygienic] Settlements”.
Serbia is required under international human rights law to refrain from and protect people from forced evictions.