2004-ben több mint 100 roma vált áldozatává, kisgyermekes családokat beleértve, erőszakos kilakoltatásnak a városi hatóságok által egy a Csíkszereda központjában található épületből – mely település a közép-romániai Hargita megye fővárosa.
Legtöbbjüket a hatóságok fémkabinokban helyezték el a városok szélén, egy szennyvíztisztító mögött. Néhányan úgy döntöttek, hogy a közeli szemétlerakó mellé költöznek inkább, minthogy egy szennyvíztisztító mellett éljenek.
Erzsébet, aki éppen egy szennyvíztisztító mellett él férjével és kilenc gyermekével, elmesélte az Amnesty International-nak, milyen az élete a fémkabinban: „Túl szűkös, mikor az egész család aludni megy, nem férünk be. Nem tudunk fürdeni, nem tudunk tisztálkodni… Túl kicsi. Nem akarjuk, hogy az idősebb lányok az apjuk szeme láttára fürödjenek le.”.
Az ideiglenes fémkabinok túl közel vannak a szennyvíztisztítókhoz, beleesnek abba a 300 méteres védelmi zónába, amelyet a román törvények írnak elő, hogy elkülönítsék az otthonokat az esedékes veszélyektől, melyeket a méreganyagok okozhatnak. Az egészséghez való jog elmulasztása egy újabb áthágása Románia nemzeti és nemzetközi kötelezettséginek.
Ilona a következőt nyilatkozta az Amnesty International-nak: “A házat belepi az a bizonyos szag. Éjszakánként… a gyerekek beletemetik az arcukat a párnáikba. Nem akarunk enni, mikor érezzük azt a szagot. Volt egy másik gyerekem, aki meghalt négy hónapos korában… Nem akarom elveszíteni a többi gyerekemet is.”.
“A Roma családok megpróbáltatásai már hat éve folynak. Most már itt az ideje, hogy a helyi hatóságok megfelelő lakhatást biztosítsanak számukra, közel az állami szolgáltatásokhoz és középületekhez egy biztonságos és egészségmegőrző helyen.” jelentette ki Halya Gowan.
“Valaminek most már történnie kell. Példát kell állítani – az erőszakos kilakoltatásoknak véget kell vetni, és a lakhatáshoz való jogot biztosítani kell. És ennek végrehajtására csupán Csíkszereda hatósága képes illetve köteles.”
Az Amnesty International felhívja Románia kormányának a figyelmét arra, hogy az megreformálja a lakhatási törvényeket, belefoglalva a nemzetközi emberjogokat és szabványokat, különös tekintettel a lakhatási körülményekre.
Háttér
Körülbelül 2.2 millió roma él Romániában – mely nagyjából a teljes lakosság 10 %-át teszi ki. A széles körben elterjedt diszkrimináció eredményeként – mind a közalkalmazottak, mind a lakosság által – a romák 75 %-a szegénységben él, szemben a helybeliek 24%-os, és a magyar kisebbség 20%-os arányával. A romák fizikai egészsége és lakhatási körülményei a legrosszabbak az országban.
Habár néhány roma hosszútávú, törvényes bérleti viszonnyal rendelkezik, sok lakást a román kormány ’ideiglenesnek’, a bérleti szerződést nem hivatalosnak tekinti, s mivel a roma lakosok többségének nincs írásos bizonyítéka a bérleti viszony törvényességéről, sebezhetővé válnak a kilakoltatásokkal szemben.
Az erőszakos kilakoltatások megsértik Románia nemzetközi és regionális legális alapnormáit (ilyen például a például a ’Nemzetközi Egyezmény a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogokról’ vagy az ’Európai Egyezmény az Emberi Jogokról’), mely megköveteli, hogy minden ember minimális fokú védettséget élvezzen az erőszakos kilakoltatás, zaklatások és egyéb veszélyek ellen.
A jelentés itt található.
