Az Amnesty International ma közzétett éves jelentése, melynek címe Halálbüntetések és Kivégzések 2009, kimutatta, hogy tavaly egy embert sem végeztek ki Európában. Ezt a jelentős mérföldkövet beárnyékolta az a tény, hogy Fehéroroszországban két embert is kivégeztek március 18-a körül. A tárgyalások igazságossága kérdéses volt és mindkét elítélt kegyelemért folyamodott Lukashenka elnökhöz. Az Európai Unió felől erre a két gyilkosságra érkezett reakciót is elnémították.
„Spanyolország régóta vezetője az egész világon a halálbüntetés eltörlésére vonatkozó mozgalomnak és biztató volt azt látni, hogy Madrid elkötelezte magát amellett, hogy a halálbüntetés kérdése elsőbbséget élvezzen elnöksége ideje alatt. Ennek ellenére a halálbüntetés kérdését nem említik rendszeresen a magas szintű politikai nyilatkozatokban és a fehéroroszországi kivégzéseket követő néma csend miatt a halálbüntetés ügye kevésbé tűnik elsődleges fontosságúnak” nyilatkozta Nicolas Beger, az Amnesty International Európai Uniós irodájának igazgatója.
Bár az igazságügyi gyilkosságok eltörlésének folyamatában több ország is részt vesz, 58 országban még megtartották a halálbüntetés intézményét, ezek közül 18-ban még 2009-ben is hajtottak végre kivégzéseket. Az Amnesty International 714 kivégzésről tud, melyeket a tavalyi év során hajtottak végre, de ez nem tartalmazza a világ legtöbb kivégzését végrehajtó országát, Kínát, akivel együtt ez a szám jelentősen megnőne.
Minden EU tagország eltörölte a halálbüntetést, ezzel az Európai Unió lett a legfontosabb globális erő a használatával szemben. A Külügyi Bizottság (External Action Service ,EAS) felállítása biztosíthatja, hogy az Európai Unió döntően tud fellépni minden közelgő kivégzés esetében, de ez csak akkor történhet meg, ha a halálbüntetések kérdése az EAS legfontosabb prioritásai között szerepel.
„Az Európai Unió a halálbüntetés eltörléséért folytatott harc egyik kulcsfontosságú szereplője és eljött az ideje, hogy további előrelépéseket sürgessünk. Nincs semmi oka annak, hogy az EU, mint globális szereplő, ne gyakorolhatna további nyomást a halálbüntetések teljes eltörlésének érdekében,” foglalta össze Beger.