A női vagy férfi normáknak meg nem felelő nemi jellegel született gyermekek egy sor szükségtelen, invazív és traumatizáló orvosi eljárás kockázatának vannak kitéve, amelyek sértik az emberi jogaikat.

JELENTÉS

A dániai és németországi esettanulmányokat használó A legfontosabb, hogy ne ártsunk című jelentés azt mutatja meg, hogy elavult nemi sztereotípiák milyen módon eredményeznek nem-sürgősségi, invazív és visszafordíthatatlan sebészeti beavatkozásokat interszexuális gyermekeknél – az interszexuális kifejezés általánosan olyan személyeket jelöl, akik nemi jellegei változó tulajdonságokat mutatnak, kromoszómák, genitáliák vagy szaporítószervek tekintetében.

A gyermekekre gyakorolt potenciálisan káros hosszútávú hatásainak pontos ismerete nélkül végzik el ezeket az úgynevezett normalizáló eljárásokat.” – mondta Laura Carter, az Amnesty International szexuális orientáció és nemi identitás kutatója.

Itt érzékeny szöveteket érintő metszésekről beszélünk, amelynek élethosszig tartó következményei vannak, és mindez pusztán a fiúk vagy lányok kinézetére vonatkozó sztereotípiák miatt. A kérdés az, hogy ez kinek az érdekében történik, hiszen a kutatásunk azt mutatja, hogy ez borzalmas élmény egy embernek.”

A jelentés azt részletezi, hogy Dániában és Németországban jellemzően csecsemőkön és tíz évnél fiatalabb gyerekeken nem sürgősségi orvosi eljárásokat végeznek el annak ellenére, hogy nincsen a sebészeti beavatkozás szükségességét alátámasztó orvosi kutatás. Becslések szerint a globális népesség akár 1,7%-nak vannak változó nemi jellegei – vagyis az ilyesmi pont olyan gyakori, mint a vörös haj.

Interszexuális emberekkel, dániai és németországi egészségügyi szakemberekkel valamint európai támogató és érdekképviseleti csoportokkal folytatott interjúk alapján az Amnesty International bizonyítékokat talált arra, hogy változó nemi jellegekkel született gyerekeket a következő eljárásoknak vetik alá:

  • Megnagyobbodott csikló eltüntetése, amely idegi sérülések, hegek és fájdalmak veszélyével jár;

  • vaginális sebészeti beavatkozások vagy vaginoplasztika, amely több sebészeti beavatkozást is jelenthet fiatal gyerekeken a vaginális nyílás kialakítása vagy megnagyobbítása érdekében;

  • gonadektómia – ivarmirigyek eltávolítása (beleértve a petefészek- és hereszöveteket), ami visszafordíthatatlan és élethosszig tartó hormonkezelést tehet szükségessé;

  • hypospadiasis műtét – olyan műtét, amelynek során a húgycsövet a pénisz csúcsára helyezik vissza, hogy funkcionálisan és kozmetikailag normálisnak tekintett péniszt alakítsanak ki. Az ilyen sebészeti beavatkozások számos hosszútávú egészségügyi komplikációval járnak.

Az ilyen orvosi beavatkozások néha orvosilag szükségesek a gyermek élete és egészsége érdekében, de nem mindig. Sok, az Amnesty International által a saját vagy a gyermekeik tapasztalatairól megkérdezett ember számolt be fizikai és mentális traumákról a beavatkozásokkor, és az azokat követő életük során.

Amikor végiggondolom, hogy mi történt, dühös leszek, mert nem olyasmiről van szó, amit valaki másnak kellett eldöntenie – várhattak volna vele” – mondta H. Dániából, aki névtelenül beszélt az Amnesty Internationallel. Régi orvosi kartonjait vizsgálva véletlenül fedezte fel, hogy ötévesen hypospadiasis műtéten esett át.

Szomorú leszek, ha arra gondolok, hogy azért tekintik szükségesnek, hogy az ilyen gyerekeket megoperálják, mert mások úgy gondolják, hogy ezt kell tenni.”

Emberi jogok forognak kockán

Az Amnesty International szerint az interszexuális gyerekek kezelésének megközelítése Dánia és Németország-szerte sérti a gyerekek emberi jogait, beleértve a magánélethez és az elérhető legmagasabb szintű egészséghez való jogaikat.

Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) ugyancsak explicit módon elítélte az ilyen gyakorlatot. Többször nevesítették a gyermekeken végzett orvosilag szükségtelen sebészeti beavatkozásokat káros, a gyermekek jogait sértő gyakorlatként.

A dán és német hatóságok kötelességeiket elmulasztva nem védik meg ezeket a gyermekeket. Ezen a területen az orvosi kutatások és ismeretek jelenlegi hiányát tekintve, az életet megváltoztató, visszafordíthatatlan döntéseket nem lenne szabad meghozni akkor, amikor a gyermek még túl fiatal ahhoz, hogy beleszólása lehessen abba, hogy mit tesznek vele” – mondta Laura Carter.

Az Amnesty International felszólítja mindkét ország törvényhozóit és egészségügyi szakembereit, hogy biztosítsák, semmilyen gyermeket nem vethetnek alá nem sürgősségi, invazív és visszafordíthatatlan kezeléseknek. Ennek megfelelően a döntéseket el kell halasztani addig, amíg az egyén értelmesen részt tud venni annak meghatározásában, hogy mit tesznek a testével.

Hasonlóképpen szükséges, hogy az egészségügyi szakemberek képzést kapjanak a nemi és testi eltérésekről, a hatóságoknak ne tartsanak fenn káros nemi sztereotípiákat, valamint Németország és Dánia jutasson kártérítést a szükségtelen orvosi beavatkozások elszenvedőinek.

ESETTANULMÁNYOK

A jelentés szerzői 16 interszexuális embert kérdeztek a tapasztalataikról Dániában és Németországban, illetve nyolc ilyen gyermeket nevelő szülővel készítettek interjúkat. Bizonyos esetekben a neveket megváltoztattuk a személyazonosság védelme érdekében. Az alábbiakban olvasható néhány történet kivonata [lásd jelentés 34-39. oldalai].

SANDRAO, Németország

A legfőbb problémám, hogy teljesen elfelejtettem életem első 11 évét, és most próbálom összerakni, hogy mi történt velem. Csak két éve tudtam meg egyáltalán, hogy [történt velem valami]. Azelőtt 34 évig voltam boldogtalan.”

Ötéves koromban sebészileg eltávolították a heréimet. Voltak egyéb operációim, nemi szervekkel kapcsolatos sebészi beavatkozások. Nem tudom, volt-e vaginám születéskor, vagy csak helyreállították. A húgycsövem eltérő helyzetű. 2014-ben voltam nőgyógyásznál, és sok hegem van.”

Tudtam, hogy más vagyok, azt gondoltam, valamilyen szörny. Képtelen voltam nemi identitást kialakítani magamban. A női szerepet erőltették rám, szoknyát és hosszú hajat kellett viselnem. Fájdalmas volt férfiakkal nemi életet élni, és azt gondoltam, ez a normális.”

H, Dánia

Tudtam, hogy volt egy operációm 1984-ben, ötévesen. De nem tudtam, hogy mivel kapcsolatosan. Az anyukám azt mondta, hogy nem pisiltem egyenesen, tehát ezt a magyarázatot kaptam, és ebben hittem.”

A műtét utáni időszakra H a következőképpen emlékszik:

Pisiléskor tényleg [borzasztóan] fájt, tehát visszatartottam a vizeletem. Kiabáltam a mellékhelyiségben, meztelenül rohangáltam körbe – kiabáltam, féltem és nem értettem mi történik. Kicsit kínos volt összepisilni mindent. Ez az egyetlen, amire emlékszem az 1984-es incidens után… Még mindig gyakran leülök pisiléskor, mert nem mindig tudom kontrollálni a vizeletem.”

Ha erre gondolok, dühös leszek, mert erről nem másnak kellett volna dönteni – várhatott volna. Elszomorodom, ha arra gondolok, hogy azért tekintik szükségesnek, hogy az ilyen gyerekeket megoperálják, mert mások úgy gondolják, hogy ezt kell tenni.”

D, Németország

Az első operációim egyéves korom előtt történtek. Legalább öt operációm volt 18 éves koromig. Érzéstelenítést kaptam, de katétert nem, és borzasztóan égetett, ha pisiltem.”

Aztán 2004 és 2006 között négyszer operáltak. Azt mondták, hogy a kisgyerekként rajtam elvégzett műtétek hiábavalók voltak.”

Gyerekként senki se kérdezte, hogy akarom-e az operációkat vagy sem... egy harmadik fél hozta a döntéseket velem kapcsolatban, nem volt beleszólásom. Engem már megoperáltak, nekem már késő, de ha csendben maradok az olyan, mintha támogatnám az ilyen műtéteket, csak akkor tudok változtatni a dolgokon, ha mondok valamit.”

JOHANNES szülei, Németország

Johannes 2013-ban született, hypospadiasis műtétet végeztek rajta 2014-ben és 2015-ben - meséli anyukája az Amnesty Internationalnek: „Nem volt pszichológiai segítségünk és nem volt utógondozás sem. Johannes nagyon félős a műtétek miatt. Baj van az alvásával. Semmilyen pszichológiai segítséget nem ajánlottak fel neki. Mi kezdeményeztünk alternatív gyógyászati terápiákat. Majdnem négy év után most az egész család terápiára jár.”

Szerettem volna egy nagy tudású orvost, aki tanácsot tudott volna adni nekünk. A műtétek előtt nagyon féltünk. Szerettünk volna egy orvost, aki támogat minket. A gyerekorvos nem irányított minket [pszichológushoz], de szerettünk volna pszichológiai támogatást kapni.”