Szerdán az orosz ügyészség három, a lelkiismereti fogoly és heves Kreml-kritikus Mihail Hodorkovszkij és szövetségesei által alapított civil szervezetet nyilvánítottak „nemkívánatosnak”. A lépés az Amnesty International szerint egy újabb fejezete az orosz hatóságok civil szféra elleni támadássorozatának.

A rendelettel betiltották és felszámolták az Egyesült Királyságban bejegyzett Open Russiat, és testvérszervezetét az Open Russia Civi Movementet. A harmadik feketelistára került szervezet az Egyesült Államokban bejegyzett Institute of Modern Russia, amelynek elnöke Hodorkovszkij Pavel nevű fia.

„Nem ezek az első „nemkívánatosnak” bélyegzett és betiltott szervezetek Oroszországban, de az első alkalom, hogy olyan szervezeteket záratnak be, amelyeket orosz állampolgárok alapítottak és kizárólag Oroszországban működnek. Az alapítása óta az Open Russia komoly segítséget nyújtott a jogsértések áldozatai számára, és többször leplezte le az országban elkövetett szégyenletes jogsértéseket. Most hirtelen a saját rendszerének az áldozata lett.” - mondta Szergej Nyikityin, az Amnesty International oroszországi igazgatója.

„Az orosz hatóságok évek óta fáradhatatlanul dolgoznak azon, hogy egy ellenséges és megfélemlítő környezetet teremtsenek a civil szervezetek számára. Az Open Russia komoly akadályt jelentett számukra, mivel védelmébe vette az emberi jogokat, helyi és országos választásokon induló független jelölteket támogatott és gyakran szerepelt a médiában. A szervezet betiltásával a hatóságok megint megszabadultak egy ellenfelüktől.”

Az orosz főügyészség honlapján megjelent közlemény szerint az Open Russia szervezetek és az Institute of Modern Russia „különleges programokat és projekteket” valósított meg, hogy „hiteltelenítse az oroszországi választásokat, és hogy azok legitimitását kétségbe vonja”. A közlemény szerint munkájuk „azt célozta, hogy tüntetéseket kezdeményezzenek és destabilizálják az állam belső rendjét, ami fenyegetést jelentett az Orosz Föderáció alkotmányos rendjére és az állambiztonságra.”

Háttér

A „nemkívánatos szervezetekről" szóló törvény 2015 júliusi elfogadása óta hét civil szervezet került feketelistára: a The National Endowment for Democracy, OSI Assistance Foundation, Open Society Foundation, US-Russia Foundation for Economic Advancement and the Rule of Law, International Republican Institute, Media Development Investment Fund és National Democratic Institute for International Affairs.

Mihail Hodorkovszkij