Az EU és Törökország között tavaly létrejött menekültügyi megállapodás menekültek és migránsok ezreket kényszerít nyomorúságos és veszélyes körülmények közé, ezért semmi esetre sem szabad más országokkal hasonló alkukat kötni a jövőben. Összefoglaló a közelgő az alku közelgő évfordulója előtt.

ÖSSZEFOGLALÓ

Az alku miatt - amelynek célja, hogy menedékkérőket küldhessenek vissza a biztonságosnak tekintett Törökországba - ezrek rekedtek meg szörnyű és veszélyes körülmények között a görög szigeteken. Az Amnesty International A kétségbeesés tervrajza című összefoglalójában menekültek Törökországba történő jogellenes visszaküldését is dokumentálta, amely egyértelmű és súlyos megsértése a nemzetközi jogi szabályoknak.

“Az EU-Törökország alku katasztrofális hatással van azoknak az ezreknek az életére, akik megrekedtek egy veszélyes, kétségbeejtő és véget nem érőnek tűnő helyzetben a görög szigeteken.” - mondta Gauri van Gulik, az Amnesty International európai igazgatóhelyettese.

“Végtelenül hamis, ahogy az európai vezetők úgy próbálják meg bemutatni az alkut, mint sikert, miközben nem vesznek tudomást a megállapodás okozta szenvedésekről.”

Nyomorúságos körülmények között

A megállapodás hatályba lépésével minden menekültet és migránst automatikusan menekültügyi őrizetbe vettek. Bár már szó nincs szigorú őrizetről, az emberek még mindig nem hagyhatják el a szigeteket. Hónapokig kell túlzsúfolt táborokban élniük szörnyű körülmények között, nincs meleg vizük, rosszak a higiéniás viszonyok, nem kapnak megfelelő élelmet és orvosi ellátást.

A szigeteken uralkodó körülmények nem csak megalázóak, hanem veszélyeztetik a menekültek, menedékkérők és migránsok egészségét és életét. 2016. november 24-én este egy főzéshez használt gázpalack robbant fel a leszboszi Moria táborban: a szomszédos sátorban egy 66 éves iraki nő és egy 6 éves gyerek halt meg.

A nehézségeket fokozzák a lakók személyes biztonságuk miatt érzett aggodalma. A körülmények, a bizonytalan jövő és a sokszor konfliktusos viszony a helyiekkel jelentős feszültségeket generál, amelyek időnként erőszakba torkolnak. Menekültek váltak gyűlölet-bűncselekmények áldozataivá a híoszi Souda táborban.

A szíriai Aleppóból származó 17 éves BKD ezt mesélte:

“Amikor megtámadtak minket, rettegtünk az életünkért és kirohantunk a táborból...Emberek sikítoztak, gyerekek sírtak...soha többé nem akarunk ilyet átélni...”

A táborokban élő nőket különösen nehéz helyzetbe hozza a közbiztonság hiánya – gyakran kényszerülnek például arra, hogy ugyanazt a mosdót és zuhanyzót használják, mint a férfiak. Panaszkodnak a női mosdók és zuhanyzók hiányára, vagy arra, hogy nincs világítás vagy nem lehet az ajtókat bezárni. Több nő is azt mesélte az Amnesty Internationalnek, hogy szexuálisan zaklatták őket vagy családon belüli erőszak áldozataivá váltak, de többen mesélték el, hogy látták, ahogy másokkal történnek meg ezek a dolgok.

Ne küldjenek vissza senkit Törökországba

Az EU-Törökország alku hátterében az a feltételezés áll, hogy Törökország biztonságos a menedékkérők számára.

Bár hivatalosan egyelőre nem küldtek vissza Görögországból Törökországba menedékkérőt annak biztonságosságára hivatkozva, az Amnesty International bizonyítani tudja, hogy menedékkérőket toloncoltak vissza anélkül, hogy esélyük lett volna menedékkérelmet beadni vagy fellebbezni a negatív döntés ellen. Mindkét eset a nemzetközi előírások egyértelmű megsértését jelenti.

“Amíg Törökország nem lesz valóban biztonságos, az EU-nak abban kellene együtt működnie a görög hatóságokkal, hogy a menedékkérőket a szigetekről a belső területekre szállítsák át, az európai kormányok pedig helyezzék át onnan őket a saját területükre, és folytassák le a menekülteljárásokat.” - mondta Gauri van Gulik.

“Senkinek sem lenne szabad meghalnia Európa küszöbén a hidegben. Azoknak pedig, akik szerint az EU-Törökország alku mintául szolgálhat újabb megállapodásokra olyan országokkal mint Líbia, Szudán vagy Niger, először is meg kellene ismerniük a megállapodás katasztrofális következményeit, és meg kell érteniük, hogy ennek soha többé nem szabad megismétlődnie.”