Barack Obama elnök két nappal Donald Trump megválasztott elnök beiktatása előtt jelentősen enyhítette Chelsea Manning büntetését.

Manninget korábban 35 év fogságra ítélték az egyik legszigorúbb amerikai börtönben, miután az amerikai hadsereg által elkövetett lehetséges jogsértéseket tárt fel. A hírek szerint 2017. május 17-én szabadulhat.

Chelsea Manning komoly jogsértéseket tárt fel, amelynek következtében az ő emberi jogai sérültek súlyosan.” - mondta Margaret Huang, az Amnesty International amerikai szekciójának igazgatója. „Obama elnök jól tette, hogy enyhítette a büntetést, régi adósságot törlesztett ezzel. Az azonban elképesztő, hogy míg Chelseat évekig tartották bezárva, az általa feltárt ügyekben semmilyen vizsgálat vagy eljárás nem indult.”

Ahelyett, hogy a hírnököket büntetik, az Egyesült Államok inkább tegye világossá az egész világ számára, hogy komolyan veszi a jogsértések kivizsgálását, és a feltételezett elkövetőket tisztességes eljárások során bíróságok elé állítja.” - mondta Erika Guevara-Rosas, az Amnesty International amerikai földrésszel foglalkozó regionális irodájának igazgatója.

Manningnek nem tették lehetővé, hogy a tárgyaláson bizonyítsa, közérdekből cselekedett és egyéb eljárási jogai is sérültek a tárgyalások során. 11 hónapon keresztül a külvilágtól teljesen elzárva tartották, ezt az ENSZ kínzásokkal foglalkozó különmegbízottja kegyetlen, embertelen bánásmódnak nevezte, az öngyilkossági kísérlete után pedig magánzárkába csukták. Manningtől, aki tranzícióját (nemének megváltoztatását) az elítélése után kezdte meg, több alkalommal is megtagadták a megfelelő kezeléseket.

Az Amnesty Internetional évek óta kampányolt Chelsea Manning szabadságáért.

Ismét felszólítjuk Barack Obama amerikai elnököt, hogy adjon kegyelmet a szintén jogsértéseket kiszivárogtató Edward Snowdennek is.

Manning 35 éves eredeti büntetése sokkal hosszabb, mint amire katonákat ítélnek emberölés, szexuális erőszak vagy háborús bűncselekmények miatt, de jelentősen súlyosabb volt a többi titkosított információkat kiszivárogtatók ítéleténél is.