Taner Kilic börtönben marad

Az izmiri bíróság pár perccel ezelőtt úgy döntött., hogy Taner Kilic emberi jogi ügyvédnek és az Amnesty International Törökország tiszteletbeli elnökének továbbra is előzetes letartóztatásban kell maradnia.

Megszakad
a szívünk, hogy a munkatársunknak továbbra is rácsok mögött
kell maradnia. Ez az igazságszolgáltatás megcsúfolása. Taner
több mint egy éve van távol a családjától anélkül, hogy a
lehető legapróbb bizonyíték alátámasztaná a bűnösségét.
Fogvatartásának meghosszabbítása ellentmond a józan észnek.”
– mondta Salil Shetty, az Amnesty International főtitkára.

A
hónap elején végérvényesen eldőlt, hogy az ügyészségnek
nincs semmi a kezében, miután végre elkészült a rendőrségi
jelentés. A vizsgálat egyértelműen igazolta, hogy Taner
telefonjára soha nem töltötték le a titkosított üzenetküldésre
való ByLock applikációt. Ma reggel egy másik, a bíróságnak
eljuttatott rendőri jelentés ugyanerre a következtetésre jutott.”

Nincs
ellene semmilyen bizonyíték, ezért azonnal és feltétel nélkül
szabadon kellett volna engedni. De ahelyett, hogy azt ünnepelnénk,
hogy végre ismét a feleségével és a lányaival lehet, Tanert
ismét visszavitték abba a túlzsúfolt cellába, ahol több min egy
éve él.”

Taner
ügye tökéletes példája, hogy mi zajlik Törökországban
napjainkban. Sok jogvédőt vettek már őrizetbe vagy él a
letartóztatástól való állandó félelemben. Tovább küzdünk
Taner szabadságáért, az Isztambuli Tízek igazságáért és minden
jogellenesen bebörtönzött emberért Törökországban.”

A
következő tárgyalás november 7-én lesz.

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.

Funkcionális sütik

Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.

A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.