80 aktivista, 30 ország, 1 cél: a menekültekkel és bevándorlókkal szembeni emberi jogi jogsértések visszaszorítása Európa határainál. Röviden erről szólt az Amnesty International 3. Nemzetközi Akciótábora Bulgáriában, ahol Magyarországról Kollár Kármen és Polgár András aktivistáknak volt lehetőségük részt venni.

2014. július 12., szombat

A szombati nap nagy része az utazással telt. Két osztrák résztvevőt már a bécsi reptéren megismertünk. A táborba való megérkezés után a sátrak felépítésével és a már ott lévők, illetve az utánunk érkezők megismerésével, mert ezen a napon még nem volt hivatalos program.

Az utazással kapcsolatban ajánlásként megfogalmaznám későbbi Amnesty táborozók részére, hogy érdemes beszerezni egy Amnesty-s pólót az utazás napjára, így egész biztos, hogy felismer minket a többi résztvevő, illetve akár reklámozhatjuk is a magyar szekció webshopjában árult termékeket (póló, táska, fülbevaló, karkötő). A táborban azt tapasztaltuk, hogy ez nagyon bevált minden szekció termékeinek az esetében.

2014. július 13., vasárnap

A vasárnap délelőtt egy választható, az Amnesty-t bemutató workshoppal kezdődött, amin Andrással mindketten részt vettünk. Csapatokba rendeződve kellett egy játékos kvíz kérdéseire válaszolnunk és örömmel tapasztaltuk, hogy minden kérdéshez hozzá tudtunk szólni.

Ez után Bulgáriáról, annak történelméről, politikai helyzetéről és az ottani menekültek helyzetéről mesélt nekünk a Bulgarian Helsinki Committee egy jogásza, aki többek között arra is kitért, milyen okból áldozza az ember az életét az emberi jogok védelmére, a helyett, hogy egy jól menő ügyvédi irodában dolgozna: „Csakis te döntöd el, hogy milyen ember akarsz lenni.”

A Bulgáriában lévő menekültekről megtudtuk, hogy nagyrészt Törökország felől érkeznek, de sokuknak nem sikerül átjutnia a határon. Az utóbbi években megugrott a menekülők száma, leginkább a szíriai konfliktus következtében, melyre eleinte egyáltalán nem volt felkészülve az ország. Bár az utóbbi évben javult a helyzet, még mindig számos visszatartó erő működik a rendszerben, ilyen például a visszatoloncolás (push back), kerítések kiépítése a határon, a rendőri és határőri jelenlét fokozása, amelyek a belépések számának lényeges visszaeséséhez vezetett. Az illegális belépőket kriminalizálják és fogva tartják, azonban ha menedékjogot kérnek, felfüggesztik a vádakat.A menedékjog elnyerésének procedúrája is visszatartó erő lehet, ugyanis egy nagyon hosszú és nehéz folyamatról van szó.

A délelőtti előadások közben megérkezett hozzánk Fernando, Majid és Said, akik most mind Olaszországban élnek, de különböző országokból menekültek oda. Elmesélték, hogy már több éve legálisan élnek Olaszországban, a reptéren mégis megállították őket és bár minden szükséges dokumentummal rendelkeztek (többek között hivatalos meghívólevéllel a táborba), nem engedték ki őket a reptérről, amíg fel nem hívták az egyik bulgáriai szervezőt, aki igazolta, hogy valóban csak a táborba jöttek és nem fognak „problémát okozni”. Elgondolkodtató, hogy ha így bánnak azokkal, akiknek minden papírjuk megvan, akkor mi történhet azokkal, akik mondjuk Szíriából menekültek el egyik napról a másikra, mindenféle dokumentum nélkül…

Később Carmen Dupont-tól hallhattunk egy összefoglalót az SOS Europe kampányról. Hallhattunk tőle néhány elszomorító statisztikát, melyek közül a legelgondolkodtatóbb talán az volt, hogy miközben az Európai Unió a 2007 és 2013 közötti időszakban 1820 millió eurót költött a határok megerősítésére (felszerelés, határellenőrzések, stb.), addig csupán 700 milliót a menekültek fogadására és az ehhez kötődő egyéb területekre (menedékkérelmi eljárás, letelepítés, integráció). A helyzet az EU határain lévő országokban pedig még rosszabb, Bulgáriában pl. az utóbbi tevékenységre pusztán a támogatások 8%-át fordították, míg a határok külső megerősítésére 74%-át.Tisztáztunk még néhány alapfogalmat, mint a non-refoulment, a push-back, illetve az outsourcing, és beszéltünk a kampány 3 fő céljáról, hogy mit szeretne elérni az Amnesty a nemzeti kormányoknál és az EU-nál (a felkutatás és kimentés erősítése; lehetőség biztonságos és legális utak igénybe vételéhez; a megkérdőjelezhető emberi jogi hátérrel rendelkező országokkal való együttműködés megszüntetése).

Délután busszal utaztunk Szófiába, jó egy órás a menetidő, autópályán is mentünk, legalább volt egy kis időnk szétnézni az autóbusz üvegén keresztül. Szófiában pedig egy kis spontán idegenvezetést is kaptunk az egyik aktivista, Zoé kedvességének köszönhetően. Céltudatosan a Szófiai Red House-hoz mentünk, amihez a sofőrünk a stadion parkolójában talált helyet, így csak öt percet kellett sétálnunk.

A cél, hogy részt vegyünk Vessalina Nikolaeva és Giorgos Moutafis kiállításmegnyitóján, mindketten a menekültek életét mutatják be fotósorozataikban más-más élethelyzetben. Vessalina hölgyként könnyebben betekintést nyer a menekült asszonyok mindennapjaiba, így lehetősége nyílt őket fotózni a szállásukon. Giorgos fotóriporterként több éve dolgozik a témán, az Amnesty International több reklámfilmjét is ő fényképezte. Fotókiállításán több fotó is előkerül a magyar-szerb határról. A közönségnek vetítette egy számára még félkész – a vágóasztalról frissen kikerült - 12 perces rövidfilmjét; a vetítés előtt gondosan felhívták a nézők figyelmét, hogy aki gondolja, nyugodtan hagyja el a termet, az csak erős idegzetűeknek ajánlott.

2014. július 14., hétfő

Hétfő délután sor került a tábor egyik legemlékezetesebb programjára: az ún. World café keretében a velünk táborozó menekültek megosztották történeteiket és tapasztalataikat, valamint néhány aktivista társunk is mesélt a menekültek helyzetéről saját országaikban, így néhány bolgár szervezetről is hallhattunk.

A Bulgáriában működő MultiKulti Colective például a kulinárián keresztül próbálja elérni az ott élő bevándorlók integrációját. Az általuk szervezett főző estek nagyon népszerűvé váltak Szófiában. Működtetnek egy térképet is, ahol a városban található összes, bevándorlók által működtetett étterem megtalálható.

De más jó gyakorlatról is hallhattunk: néhány bolgár fiatal Facebookon indított étel és ruházat gyűjtő akciójából hamar kinőtt egy olyan online platform, ami néhány nap alatt képes emberek ezreit megmozgatni és az általuk összegyűjtött adományokat eljuttatni a menekülttáborokba. Ezen kívül tolmácsolásban és egyéb hétköznapi feladatokban is segítik a bevándorlókat. A felület azért működik olyan hatékonyan, mert egy informális felület a Facebookon, amely néhány érdeklődő baráti társaság összefogásával indult, de mára több ezren csatlakoztak. Ha bármilyen probléma merül fel, rögtön tudnak reagálni és a számos tag közül mindig vannak néhányan, akik időt tudnak szakítani egy-egy feladat végrehajtására.

A személyes beszámolók közül számomra a legmegindítóbb Hussain Majid története volt. Majid Nigériából kényszerült elmenekülni egy szál alsónadrágban, pólóban és egy fél pár cipőben, ugyanis a településen, ahol élt, a keresztények elkezdték legyilkolni a muszlimokat. Elmondása szerint ez a vallási konfliktus mára szinte feloldhatatlanná vált, mivel túl sokan látták már meghalni saját családtagjaikat és barátaikat, így ha a médiában megjelenik egy hír arról, hogy egy faluban a muszlimok rátámadtak a keresztényekre, akkor ha a szomszéd faluban egy keresztény hallgatja a híreket, önvédelemből ők is támadást indítanak a muszlimok ellen, mert nem akarnak meghalni.Majid szerint a hétköznapi emberek tájékozatlansága és a média beszámolói egyaránt hozzájárulnak a konfliktus fokozódásához.Nigériából Csádon keresztül először Líbiába jutott, ahol egy nomád család rátalált és tulajdonképpen rabszolgasorba kényszerítették: folyamatos felügyelet alatt volt, a házat rázárták, dolgoztatták, segítenie kellett mindenféle ház körüli munkában. Mivel nem tudott arabul, így nem értette őket és a család sem őt. A terve az volt, hogy megpróbálja megszerezni a bizalmukat, hogy később elszökhessen. Ez az alkalom nagyjából két hónap után érkezett el, mikor már el merték engedni vásárolni. Az első útja során felmérte a környezetet, ugyanis nagyon óvatosnak kellett lennie, hiszen a nomád közösség nagyon összetartó volt, és ha bárki meglátta volna menekülés közben, valószínűleg visszaviszik a családhoz. A második vásárlás alkalmával azonban elszökött és a kevés pénzből, ami nála volt, sikerült eljutnia Triploiig, ahol 2 évet élt, többek között az arab tavasz idején is.Sikerült annyi pénzt összegyűjtenie, hogy fizetni tudjon egy embercsempésznek, hogy Európába juthasson. Líbia partjainál hajóra rakták több társával együtt, és elmutattak egy irányba: arra van Európa. Így indultak útnak, mindennemű élelem, tisztálkodási lehetőség, vagy meleg ruházat nélkül, ami a jéghideg tengeri éjszakák során életmentő lehetett volna.Az út végeláthatatlanul hosszúra nyúlt, emberek haltak meg, vagy követtek el öngyilkosságot és ezt Majidnak mind végig kellett néznie. Sokszor arra gondolt, hogy sokkal könnyebb lenne véget vetni a szenvedésnek, de nem volt hozzá elég lelki ereje. Egy mondata a mai napig itt cseng a fülemben: „Ha több napja a tengeren hánykolódsz étlen-szomjan, nem tudva, partot érsz-e valaha, az ég a tengerrel már rég összefolyt, az ember érzékei összezavarodnak és mentálisan is megtörik.” Végül elérték a máltai vizeket, ahol a partiőrség arra kérte őket, hogy kapcsolják le a hajó motorját. Hatalmas kő esett le a szívükről, mert azt gondolták, végre vége a szenvedésnek, és akik eddig túléltek, most már biztosan új életet kezdhetnek Európában. Azonban hamar rá kellett jönniük, hogy az olasz partiőrök nem kimenteni, hanem visszafordítani akarták őket és addig kísérték, amíg ki nem kerültek a máltai vizekről. Ezután, mint akik jól végezték munkájukat, magukra hagyták őket a tenger közepén.Mivel rákényszerültek, visszafordultak, és további hánykolódás után közel kerültek a dél-olasz szigethez, Lampedousához. A parti őrség itt is hamar rájuk talált és mint Máltán, ők is a motor lekapcsolására kérték a hajón ülő, maroknyi megtört embert. A korábbiakból tanulva, és felbátorodva azon, hogy úgy sincs mit veszíteniük - mert ha most nem érnek partot, valószínűleg soha többé -, nem engedelmeskedtek a partiőrség felszólításának és nem engedték visszafordítani magukat. Így végül kikötöttek Lampedousán, ahol az első éjszakát a szabad ég alatt töltötték a kikötőben, senki nem foglalkozott velük. Másnap levették az ujjlenyomataikat és különböző dokumentumokat töltettek ki velük. Át kellett esniük egy vizsgálaton is, melynek során arra kényszerítették őket, hogy meztelenre vetkőzzenek. Csak ezek után kaptak ételt, amihez sokan hozzá sem nyúltak, mert abban a lelki állapotban vagy gondolni sem tudtak az ételre, vagy még enni sem volt energiájuk.Ezek után egy menekülttáborba szállították őket, ahol a körülmények borzalmasak voltak (például 5 órás sorban állás után tudtak hozzájutni a mosdókhoz). Hat hónap elteltével elszállították őket egy Rómához közeli táborba, ami talán még az előzőnél is borzalmasabb volt. Majid egy barátja például súlyosan megbetegedett, de nem kapott orvosi ellátást, így az egyik reggelen már nem kelt fel velük többé…Miután valamennyire már megtanultak olaszul és megismerkedtek az ott dolgozó biztonsági őrökkel, azok elkezdtek együtt érezni velük és megpróbáltak kiállni mellettük, melynek az lett a következménye, hogy mindegyiküket elbocsájtották. Ezért kénytelenek voltak felkeléseket szervezni, hogy apróbb változtatásokat kierőszakoljanak. Egy nagyobb felkelés után azonban mindannyiuknak el kellett hagyni a tábort, és 500 eurót kaptak, hogy új életet tudjanak kezdeni.Majidnak szerencséje volt, sikerült munkát találnia és ma már az Amnesty és más civil szervezetek tagjaként próbál segíteni azokon, akik hozzá hasonló körülmények közt kerülnek Európába. Azonban számos társának a hajóútról és a menekülttáborból erre már soha nem lesz lehetősége…

Szerettünk volna hazahozni egy kicsit ezekből a történetekből, ezért négy fővel, Alennel, Majiddal, Moussaval és Hadival rövid interjút is készítettünk.

2014.07.15., kedd

Elkezdtünk a pénteki akcióra készülni, aminek még csak az időpontja volt kitűzve, tartalommal nekünk kellett megtölteni az elkövetkező 3 napban.Először is tisztáztuk az akció célját (vessünk véget az emberek szenvedésének Európa határainál), hogy kinek küldjük az üzenetet (az EU-s országok vezetői) és a közönségünket (mindenki, aki aláírhatja majd a petíciónkat, leginkább EU-s állampolgárok és az akció által érintett emberek Szófiában). Ezek után egy „Think out of the box” nevű gyakorlatot csináltunk, amelyben csoportokba rendeződve egy műanyag poharat kellett a lehető legsokoldalúbban felhasználnunk, majd a 3 legjobb ötletünket prezentálni a többiek felé. Megvitattuk, hogy az akció tervezése során is a „Think big or go home!” elvet kell követnünk, hiszen ebből lesznek a legjobb ötletek és így jutott el az Amnesty is addig, hogy 2013 márciusában egy figyelemfelhívó akció keretében egy strandot építsen fel az Európai Bizottság épülete előtt. Fabio Ciconte aktivizmus koordinátor gondolatébresztőként bemutatott néhány tipikus kelléket, amit mi is fel tudunk majd használni az akció során.Újra csoportokba szerveződve elkezdtünk ötleteket kidolgozni, melyekből számos szűrés és szavazás után kora délutánra kettő maradt: egy szófiai akció péntek délután a főváros központjában és egy fotóakcióval összekötött kisfilm leforgatása a bolgár-török határnál, amit csütörtökről péntekre virradóan terveztünk megvalósítani. Miután a két öltet körvonalazódott, a táborban résztvevő mintegy 80 aktivista 4 csoportra oszlott:

  1. a szófiai akció megszervezésével foglalkozó csoportra,

  2. a bolgár-török határnál forgatott kisfilm és fotóakció megvalósításával foglalkozókra,

  3. a kampányosokra, akik legfőbb feladata az volt, hogy mindegyik akció koherens legyen egymással és az SOS Europe kampány üzeneteivel,

  4. illetve a kommunikációval foglalkozó csoportra, akik segítettek a két akciócsoportnak és a kampányosoknak az üzenetek megfogalmazásában és folyamatosan tudósítottak a kampányról és az előkészületekről, majd később az akcióról Facebookon és Twitteren.

András a szófiai akció megszervezésében vett részt, Kármen pedig a határra készülő csoporthoz csatlakozott. A két akció előkészületeiről a továbbiakban külön számolunk be, hiszen innentől kezdve a 4 csoport – bár időnként egymással egyeztetve, de - külön dolgozott.

Este egy érdekes kezdeményezésen vettünk részt: a Nemzetek Konyhája névre keresztelt programon, ahol végre megmutathattuk, mit is tud a magyar szalámi! ;)

Sajnos a szűkös hely miatt nem tudtunk főzni, így csak szendvicseket készítettünk, de nem bánkódunk, mert nagyon gyorsan elkapkodták őket. Külön érdekesség, hogy a nemzeti lobogónkat paradicsomból és uborkából raktuk ki a szendvicsre, ami a vegetáriánusok kedvence lett.  

Akció a bolgár-török határnál

Az ötlet, hogy legyen egy akció a bolgár-török határnál is, egy videó nyomán született, amit a tábor egyik fotósa, Giorgos Moutafis és néhány Amnesty-dolgozó készítettek a tábor előkészítése során, még mielőtt az aktivisták megérkeztek volna Bulgáriába (egy idős, falusi asszonnyal készítettek interjút valahol a határ közelében - Bulgaria’s Guardian Angel). A videóban látható egy „BORDER AREA” jelzéssel ellátott tábla, ezt szántuk forgatási helyszínnek.

Az akció tervének elfogadása előtt egy ideig lobbiznunk kellett az ötletért, mert többen aggódtak megvalósíthatóságát illetően. Az előbb említett táblától ugyanis határzónának számít a terület (az aktuális határ előtt már 15 kilométerrel), ahol a határőrök valószínűleg nem szívesen fogadják sem az embereket, sem a kamerákat. Az idős hölggyel forgatott videó készítése során Fabio elmondása szerint 3 percen belül megjelentek a rendőrök és megpróbálták őket megakadályozni a forgatásban, pedig akkor még csak egy határ menti kis faluban jártak. Bár akkor sikerült meggyőzni őket, hogy semmi „károsat” nem tesznek, nem voltak benne biztosak, hogy nekünk lenne-e időnk/lehetőségünk leforgatni a kisfilmet és megvalósítani a fotóakciót. Végül John Dalhuisen, az Amnesty Európa és Közép-Ázsia programjának vezetőjének bevonásával, aki szintén ott volt velünk a táborban, kidolgoztunk néhány feltételt, amik betartása mellett már megvalósíthatóbbnak tűnt az akció:

  • Hogy könnyebb legyen a logisztika és gyorsabb az akció, nem tud eljönni mindenki a csapatból, a fotósokkal és a vezetőkkel együtt be kell férnünk két 9 fős kisbuszba. Menekült státusszal rendelkező résztvevők sem jöhetnek, mert bajba kerülhetnek.

  • A forgatást két részre bontjuk és azokat a jelenteket, amiket lehetséges, előre leforgatjuk a tábor közelében lévő mezőkön.

  • Viszünk magunkkal egy bolgárul beszélő aktivistát és kiválasztunk magunk közül egy szóvívőt, aki beszél az esetlegesen felbukkanó rendőrökkel/határőrökkel.

  • Mindenki folyamatosan magánál tartja az útlevelét/személyi igazolványát és néhány vészhelyzet esetén hívható telefonszámot.

Bár valószínűsítettük, hogy a legnagyobb probléma, ami felmerülhet az lesz, hogy ha észrevesznek minket a határőrök, nem engednek minket tovább forgatni, ezekkel az előkészületekkel mégis sikerült mindenkit megnyugtatni.

A továbbiakban érzékeltük, hogy a többi csoportban dolgozó aktivista társunk is nagy érdeklődéssel fordul akciónk felé, hiszen ők is remélték, hogy az oda-vissza 10 órás autóutat nem hiába vállaljuk be és sikerül majd leforgatnunk az eltervezett jelenteket.

A szerda és a csütörtök az akció részleteinek kidolgozásával telt: mi legyen a film koncepciója, milyen jeleneteket szeretnénk, ezek közül mit tudunk már korábban leforgatni, milyen kellékekre lesz szükségünk a filmhez és a fotóakcióhoz (egyeztetések a fotósokkal), mi legyen az üzenet, amit közvetítünk (ez hosszas egyeztetést igényelt a kampányos és a kommunikációs csapattal) és hogyan oldjuk meg a logisztikát (egyeztetés a többi csoporttal, kisbuszok szabaddá tétele csütörtök estétől péntek délelőttig, élelem bevásárlása). Az akcióhoz szükséges kellékek összeírása egy emlékezetes pillanat volt. Mivel a fotóakcióhoz szerettünk volna szögesdrótot használni, de az élelmet is ugyanazon bevásárlás során kellett beszereznünk, ezért hamarosan egy „tipikus” Amnesty-s bevásárló listával szembesültünk: tej, kenyér, szögesdrót … =)

A film koncepciója a következő lett: sötétség és félhomály határán „menekülő” aktivisták sziluettje, akik ekkor még migránsoknak látszanak, kapucnis pulcsikban és kabátokban, az arcuk nem látszik. A videó tempója feszített, a hangulatot vészjósló zene, dübörgő lépések és a szereplők lélegzetvétele adja. Majd hirtelen, miközben hátulról vesz minket a kamera, és elérjük a BORDER AREA táblát, szemből megvilágítanak minket egy reflektorral, mintha a határőrök állítanának meg. Ebben a pillanatban mindenki megtorpan és egyetlen hirtelen mozdulattal ledobja magáról kabátját és hátizsákját, amik hangsúlyos puffanással a földre esnek. A következő vágásnál már mindannyian szemből látszunk az SOS Europe pólóban, a „People before borders” feliratot tartva több nyelven.

A film leforgatása után pedig egy gyors fotóakciót terveztünk, ahol a szögesdrótból előre megfont SOS jelzést tartjuk az BORDER AREA tábla előtt, de mivel túl vékony volt a szögesdrót és nem volt elég hangsúlyos a képen, a fotóakcióhoz is a videóban lévő táblákat használtuk. A fotóakció keretében készült legjobb kép már nyilvánosságra került, de a videó az utómunkálatok miatt még várat magára.

Az akciót végül szinte minden probléma nélkül sikerült végrehajtanunk, bár több napi feszült készülődés és sok-sok egyeztetés, változtatás és kimerültség okozta alkotói válság tűzdelte munkánkat.

Az indulást csütörtök este 11-re terveztük. A szögesdrótból készült SOS-jel elkészítésére a bevásárló csoport késői érkezése miatt alig fél óránk maradt, de ekkor a többi csapat is csatlakozott hozzánk és az ő segítségükkel sikerült időre elkészülnünk. A pontos indulás nagyon fontos volt a fényviszonyok miatt, ugyanis ahhoz, hogy a videón félhomályban látszódjunk, egy nagyjából fél órás hajnali időintervallumot kellett használnunk. Mikor végül a kisbuszokba tömörülve elindultunk a táborból, mindenki tapsolt és füttyögött nekünk, így kívánva szerencsét az akcióhoz. Akkorra már a közös munka következtében az egész egy nagy családdá forrott össze és mindenki szívén viselte a többiek feladatait, akcióit. (Közben elkezdődött a kerítés összeszerelése a szófiai akcióhoz.)

A határ előtt nem sokkal kétszer állítottak meg minket az úton, egyszer a rendőrség, egyszer pedig a határőrség, de egy egyszerű igazoltatás és néhány kérdés feltétele után tovább engedtek. A határzónát jelző táblához hajnali 4 magasságában értünk, ahol a forgatás nagyjából 15 percet vett igénybe, de szerencsénkre senki és semmi nem szakított félbe minket. Munkánk végeztével visszaszálltunk a kisbuszokba és elindultunk Szófia felé, hogy csatlakozzunk az ottani akcióhoz. Az első benzinkúti megállónk során kiválasztottuk a legjobban sikerült képet az akcióról és el is küldtük a kommunikációs és a kampányos csapatnak, hogy már délelőtt fel tudják használni a szófiai akció népszerűsítéséhez.

Szófiai akció (2014.07.18. péntek)

A több napos egyeztetések után a pénteki napra egy csendes, békés felvonulást (silent march) találtunk ki. Helyszínnek a belvárosban fekvő sétálóutcát, a majdnem 20 méter széles Vitosha utcát választottuk. A koncepció szerint mindenki részt vesz az akcióban, az aktivista csoportból nyolc fő pedig a sétáló utca végén (arcukat maszkkal takarva, kosztümöt, illetve öltönyt viselve, ezzel szimbolizálva az EU vezetőit) négy általunk készített, szögesdróttal megerősített kerítést tart a kezeiben. A kerítések elkészítését az előző nap éjszakáján tudtuk nagy csapatmunkával megoldani.

A menetelésnél viseltük az Amnestys SOS Europe „People before borders” pólonkat, illetve különböző nyelvű feliratokkal masíroztunk; sokan csatlakoztak a csoporthoz, akik szintén magasba emelték tőlünk kapott tábláikat. Az utca végén, a kerítéshez érve pedig felakaszthattuk a fémrácsra. Volt, aki személyes tárgyat hozott: saját útlevelét biggyesztette a kerítésre, szimbolizálva az Európai Unió ellenséges politikáját.

Tábor utáni tevékenység, kampányötletek

A tábor mind szellemileg, mind érzelmileg nagyon intenzív volt. A workshopok és a közös munka ahhoz járult hozzá, hogy számos ötletünk szülessen arról, hogyan tudnánk továbbvinni a táborban elkezdett tevékenységünket, és segíteni az SOS Europe kampányt. A velünk táborozó menekültek történetei pedig nagy benyomást tettek ránk és belénk „égve” arra késztetnek, hogy valóban tegyünk a menekültek helyzetének javításáért.

A tábor ideje alatt elindult egy Humans of Amnesty International nevű oldal, melynek célja, hogy bemutassa az SOS Europe kampányhoz köthető aktivisták, dolgozók és menekültek emberi arcát egy kép és egy rövid személyes vallomás formájában.

Interjúkat is készítettünk a velünk táborozó menekültekkel, mindegyiküknek ugyanazt a néhány kérdést tettük fel. Ebből szeretnénk majd egy kisfilmet összevágni, ami hasznos vizuális anyag lehet majd a kampány magyarországi népszerűsítésére.

Szintén a tábor során létrehoztunk egy ún. „Central European Action Group”-ot a Facebookon, ahol a táborban résztvevő, közelünkben élő aktivistákkal tudjuk tartani a kapcsolatot és közös akciókat szervezni. A tábor során többször volt arról szó, hogy szervezhetnénk egy időben, több helyszínen akciókat, amik így egymást erősítve több emberhez tudnának eljutni. Erre szolgálhat akár az Amnesty Square nevű Facebook csoport is, melynek tagjai az összes eddigi, lampedousai, lesboszi és bulgáriai Human Rights Action Camp résztvevői.

Szeretnénk egy magyar tematikus aktivista csoportot is létrehozni menekült témában. Tartanánk egy fényképekkel, videókkal és élményekkel teletűzdelt beszámolót aktivisták részére, így aki érdeklődik a téma iránt, csatlakozhatna és ezek után együtt dolgozhatnánk a kampányon. Katával már egyeztettünk és arra gondoltunk, hogy az augusztusi aktivista találkozón beharangozhatnánk az élménybeszámolót, amit az időkeret behatároltsága miatt egy külön alkalommal, nem sokkal a találkozó után tartanánk meg.

A menekült focikupa ötletét sem szeretnénk veszni hagyni és egy későbbi alkalommal szívesen beszállnánk a szervezésébe.

Az itthoni menekültekkel foglalkozó szervezetekkel, legfőképp a Menedék Egyesülettel is összehangolhatnánk az SOS Europe kampány néhány akcióját.

Ezen kívül a szófiai akció tervezése során a táborban felvetődött számos használható ötlet, amik közül végül csak egyet valósítottunk meg. A többit (flashmobok, demonstrációk, felvonulások, stb.) szintén felhasználhatjuk az SOS Europe kampány magyarországi akciójaként is.

Bejegyzés helye:S.O.S. Európa