Lehet, hogy a közvetlen veszély elmúlt, de a megpróbáltatásaik folytatódnak. Az elmúlt két hónap során több mint 600 ezer rohingya menekült lépte át Mianmar határát, hogy menedéket keressen a szomszédos Banglasben. A ruandai népirtás óta nem láttunk ilyen gyorsan eszkalálódó humanitárius válságot. Ha a mostani menekültekhez hozzászámítjuk a korábbi erőszakhullám elől ide menekülőket, akkor összesen több mint 1 millió rohingya menekült van Bangladesben.

Kezdetben nem is volt semmi baj a menekültek befogadásával. A bangladesiek nagy többsége szolidáris a kínzás, szexuális erőszak, gyilkosság és gyújtogatás elől menekülő emberekkel. A bangladesi kormány, amely elég ambivalens érzéseket táplál a rohingyákkal szemben, menedéket nyújtott számukra. Sheikh Hasina miniszterelnök a múlt hónapban több menekülttábort meglátogatott, és megerősítette, ha Banglades ételt tud adni 160 millió embernek, akkor a több százezer rohingya menekült sem jelenthet gondot. Több kép készült róla a Cox's Bazarban, ahogy menekült gyerekeket vigasztal, a transzparenseken pedig „Az emberiesség anyja” felirat volt olvasható.

Az elmúlt hetekben azonban azonban egyre inkább az idegesség veszi át az irányítást. A hatóságok tudják, hogy a humanitárius válságra adott válaszuk erősítette az ország nemzetközi hírnevét, de egyre jobban aggódnak, hogy a népes és szegény országuk hogyan tud megbirkózni a kihívásokkal. Jövőre választásokat tartanak, a kormány pedig aggódik, hogy a vallásos jobboldal hogyan fogja kihasználni a válságot saját politikai céljai érdekében, ezért egyre gyakrabban hallani, hogy a kormány tagjai elégedetlenkednek a nyomás miatt. Semmi jele, hogy a menekültek a közeljövőben hazatérhetnének, és nincs arra sem terv, hogy hosszútávon hogyan lehetne a szükségleteiket biztosítani.

A mianmari tábornokok szempontjából sikeres volt a hadjárat, hiszen elüldözték a rohingyákat. Az állampolgárságuktól és jogaiktól megfosztott kisebbség régóta néz szembe elnyomással Mianmarban. Az elmúlt hónapok szívbemarkoló beszámolói egybecsengenek a hetvenes évek végi jelentésekkel, akkor 200 ezer rohingyát üldöztek el erőszakkal az otthonából.

Akkoriban sok bangladesi érzett együtt a rohingya menekültekkel. 1971 emlékei, amikor a pakisztáni hadsereg jogsértő katonai akciói miatt több millió ember menekült Indiába, még frissek voltak. De ez nem akadályozta meg a kormányt abban, hogy megpróbálják az embereket visszaküldeni. „Nem fogunk olyan kényelmet nyújtani a menekülteknek, hogy ne akarjanak visszamenni.” - mondta egy miniszter akkor. Hat hónap alatt 10 000 menekült halt éhen a táborokban.

Most is úgy tűnik, hogy a bangladesi kormány minél előbb szeretné, ha a rohingyák hazamennének. Megtagadták tőlük menekült státuszt, így az emberek nemzetközi védelem nélkül élnek most a határ másik oldalán. A döntés talán nem tűnik fontosnak, pedig nagyon is komoly következményei vannak, mivel meggátolja, hogy a nemzetközi humanitárius és segélyszervezetek kellő támogatást tudjanak gyűjteni a bajbajuttotaknak. Továbbá, bár ez ellentétes a humanitárius közösség véleményével, a kormány azon dolgozik, hogy felépítse a világ legnagyobb menekülttáborát.

A Kutupalong menekülttábort, ahova a kilencvenes évek elején menekült rohingyákat helyezték, most minden irányban bővítik. A közel 3000 hektárnyi erdős területen elnyúló tábor több mint 1 millió ember otthona lesz. A terv az, hogy a korábban érkezett, ideiglenes kunyhókban élő menekülteket is rávegyék, hogy erre a területre költözzenek. A területre nem vezet közvetlenül út: a segélyeket kézben kell odavinni.

Az időjárás egyre durvább. A brutális hőséget a monszun és komoly széllökések szakítják meg. A közelgő ciklon szezon miatt a segélyszervezetek munkatársainak szívét rettegés tölti meg. Egy lángra kapó sátor vagy egy fertőzés az egész táboron képes végigsöpörni, és nagyon nehéz lesz megállítani. Az Orvosok Határok Nélkül szerint az egészségügyi helyzet egy „időzített bomba”. A kormány komolyan foglalkozik azzal a hajmeresztő ötlettel, hogy a menekülteket parthoz közeli lakatlan és lakhatatlan szigetekre száműzzék, hogy minél kevésbé legyenek szem előtt. Eközben bűnözők, emberkereskedők, fegyveres csoportok és mások keresik, hogyan használhatják ki a menekülteket.

Minden menekült, akivel beszéltem, azt mondta, haza akar menni, de csak akkor, ha „shanti” vagyis béke lesz. Nem lesz elég, ha csak az erőszak marad abba. A kegyetlen, jogfosztó diszkriminációnak és szegregációnak is egyszer és mindenkor véget kell vetni. A rohingyákat nem lehet visszaküldeni egy olyan helyre, ahol nem akarják őket, és ahol bármikor újabb erőszak áldozatai lehetnek.

A helyzet megoldásának érdekében először is a mianmari hadsereget kell felelősségre vonni, a bangladesi kormánynak pedig segítséget kell nyújtani. Ha nincs egy hosszú távú nemzetközi válasz, akkor a válság nem fog egyhamar megoldódni, sőt akár rosszabb is lehet. A rohingya válság egy teszt – most bebizonyíthatja a nemzetközi közösség, hogy a „soha többé” szlogen jelent is valamit.

Bejegyzés helye:I Welcome