Iszlam Karimov 27 éven keresztül volt Üzbegisztán teljhatalmú vezetője. Muhammad Bekzhanov üzbég újságíró több mint 17 éve van rács mögött, ezzel ő a világ leghosszabb ideje börtönben lévő újságírója.

Bekzhanov egy ellenzéki lap felelős szerkesztője volt, amikor 1999-ben letartóztatták. A biztonsági erők addig kínozták, amíg „bevallotta”, hogy államellenes bűncselekményekben vett részt. A börtönbeli bántalmazások és körülmények miatt egyik fülére megsüketült és tuberkulózisa lett.

Az Amnesty International évek óta kampányol a szabadon bocsátásáért, tagjaink és támogatóink több százezer levelet illetve üzenetet küldtek az üzbég vezetésnek az érdekében. A hatóságok azonban eddig erre nem voltak hajlandóak. Mint a legtöbb esetben, ha az emberi jogok megsértését kérik rajta számon, Üzbegisztán süketnek tetteti magát. 2012-ben telt le a büntetése, azonban a hatóságok ahelyett, hogy szabadon engedték volna, meghosszabbították azt.

Muhammad Bekzhanov családjával

Karimov soha nem mondott nemet kínzásra vagy mészárlásra, ha az ellenzéket kellett elhallgattatni – ezt 2005-ben személyesen is megtapasztalhattam. Karimov elnöksége alatt az Amnesty International folyamatosan kínzásokat, tárgyalás nélküli kivégzéseket dokumentált, ezek elkövetőit pedig soha nem vonták felelősségre. Nem valószínű, hogy az ország egyhamar újjáéled.

2005-ben Karimov biztonsági emberei több száz tüntetőt lőttek agyon a kelet-üzbegisztáni Andizhan főterén. Néhány héttel később titokban Üzbegisztánba utaztam, hogy interjúkat készítsek a túlélőkkel és a meggyilkolt emberek rokonaival.

Fojtott hangon, zárt ajtók mögött, a nevük elhallgatásával mertek csak beszélni. A legtöbb golyó ütötte lyukat a téren már befoltozták, de az emberek rettegtek, hogy mi történik velük legközelebb.

Sokáig az andizhani mészárlás volt a külföld számára Karimov rémuralmának legvérfagyasztóbb bizonyítéka, az üzbég emberek számára a megtorlás azonban még csak ezek után következett.

A mészárlás után a hatóságok megpróbálták úgy beállítani az eseményeket, mintha a tüntetést fegyveres szélsőségesek szervezték volna. Több ezer embert tartóztattak le, hogy elhallgattassanak mindenkit, aki nem hitte el az állami propagandát. A hatóságok hajtóvadászatot indítottak 500, a szomszédos Kirgizisztánba menekült ember ellen is, akik vallomásaikkal megkérdőjelezhették volna a hivatalos verziót.

A legtöbb menekültet végül más országokba telepítették át, sokan azonban úgy érezték, nincs más választásuk: a bebörtönzött rokonaik miatt muszáj visszatérniük Üzbegisztánba. Bár a kormány elvileg garantálta, hogy nem esik bántódásuk, mégis rögtön börtönbe kerültek.

Ezek a lépések tökéletesen illeszkednek abba a sorba, amit a Karimov vezetése alatt az Amnesty International dokumentált az országban: az emberi jogok és a jogállamiság teljes figyelmen kívül hagyását. Önkényes fogvatartás, kínzás és kegyetlen, embertelen bánásmód lett az alapértelmezett eljárás a büntető igazságszolgáltatásban. Ezekkel az eszközökkel hallgattatták el az üzbég hatóságok az ellenzékieket és tartották meg a hatalmukat.

Iszlam Karimov

Áprilisi jelentésünk bemutatta, hogy a bírók rutinszerűen a kínzásokkal kikényszerített „vallomások” alapján ítélnek el embereket. A vádlottak kínzásokra vonatkozó panaszait és beszámolóit persze meg sem hallgatták vagy elutasították azokat.

A hatóságok rendszeresen nemzetbiztonsági érdekekre és a „államellenes cselekmények” elleni fellépéssel igazolták az emberek megfélemlítését és elnyomását. Az elhallgattatottak közé tartoztak a politikai ellenzék tagjai, a kormány kritikusai, a Muhammad Bekzhanovhoz hasonló újságírók, a nem állami irányítás alatt álló mecsetekben imádkozó muszlimok és a betiltott iszlám csoportok feltételezett vagy valódi tagjai. Üzbegisztán – néhány nemzetközi tiltakozás mellett is – sikeresen megőrizte szövetséges viszonyát a nagyhatalmakkal.

Az állami elnyomás elől még a külföldre menekültek sem bújhattak el. Az orosz hatóságok rendszeresen szegték meg nemzetközi kötelezettségeiket, és toloncoltak vissza Üzbegisztánban „államellenes bűncselekményekkel vádolt menekülteket, menedékkérőket és migránsokat. Néha csak elfordították a fejüket, amikor az üzbég biztonsági szolgálat emberei orosz területről raboltak el embereket. Sokan a kitoloncoltak közül végül kínzás áldozatai lettek.

Eközben az nyugati nagyhatalmak tudomást sem vettek arról, hogy mi zajlik Üzbegisztánba, ugyanis az ország fontos logisztikai központja az Egyesült Államok vezette Afganisztánban harcoló koalíciónak. Az EU az andizhani mészárlás után ugyan szankciókat vezetett be, de ezeket később megszüntették anélkül, hogy bármi hatásuk lett volna.

Bárkit felelősségre fognak vonni a Karimov uralkodása alatt elkövetett bűncselekményekért?

Mit árul el az a nemzetközi közösségről, hogy egy ország vezetője ilyen hosszú időn keresztül elkerülheti a felelősségre vonást

Karimov halála most egy esélyt kínál Üzbegisztán szövetségesei számára, hogy átgondolják a viszonyukat a Föld egyik legelnyomóbb országával, és véget vessenek a hosszú idő óta tartó szégyenletes hallgatásuknak.

Megjelent a Diplomatban

Írd alá a Muhammad Bekzhanov szabadon bocsátását követelő petíciónkat:

ALÁÍROM

Bejegyzés helye:Levélíró Maraton