Hogy milyen borzalmas körülményeknek vannak kitéve a gyerekek Szíriában, azt semmi nem érzékeltethetné jobban, mint a múlt heti sajtót uraló fotó. A képen az öt éves Omran Daqneesh sokkos állapotban, vérző fejjel ül egy mentőautó hátuljában azután, hogy összeomlott otthona romjai alól kimentették. A képet nézve nem nehéz megérteni, miért vállalkoznak a szülők az Európába vezető gyötrelmes útra gyermekeikkel az oldalukon.

Ha valaki azt gondolná, hogy egy Omranhoz hasonló kisfiúnak az út túlélésével és Európa partjainak elérésével véget érnek a megpróbáltatásai, nagyot téved. A görög Leszbosz szigetén járva saját szememmel láttam, milyen küzdelmek várnak még rájuk.

Az egyik leszboszi táborban találkoztam a menekültügyi őrizetben lévő, mindössze egyéves Ahmeddel, aki az édesanyja elmondása szerint eddigi rövid élete során egy vegyi támadás miatt szinte végig betegségekkel küzd. Az anya elmesélte, hogy nem sokkal Ahmed születése után egy bomba lerombolta az otthonukat, egy repesz pedig megsértette Ahmed nyakát. Nem sokkal a bombatámadást követően, a klórgáz belélegzésével járó egyéb tünetek mellett súlyos asztma fejlődött ki a kisfiú szervezetében. Egy évvel az első találkozásunk után Ahmed sebei még mindig jól láthatók, teste pedig remegve küzd minden egyes levegővételért.

Ahmed szíriai palesztin családból származik, akik először az ostrom és az éhezés elől a Damaszkusz melletti Yarmouk táborba menekültek. Amikor a háború újra utolérte őket, útjuk az északon található Idlibbe vezetett, azonban itt sem voltak sokáig biztonságban. Hamarosan egy bomba találta el az otthonukat, ezt követően már nem volt maradásuk Szíriában, a határon átkelve Törökországba menekültek. Innen egy embercsempész segítségével egy túlzsúfolt hajón keltek át az Égei-tenger veszélyes vizein és jutottak el Európa kapujába, a görög szigetekig. Azonban itt is elmaradt a várva-várt meleg fogadtatás. Ahmed családja március 20. után, az EU-Törökország alku érvénybelépését követően érkezett, amikorra a görög szigetek már óriási menekültügyi őrzött befogadó központokká váltak.

Ahmed családját további 3000 emberrel együtt a Moria nevű táborban tartották fogva, szögesdróttal elzárva a külvilágtól. Amikor ott jártam, az emberek amellett, hogy minden nemű személyes tér nélkülözésére kényszerültek, információt sem kaptak arról, mi fog velük történni a továbbiakban. Ahmed pedig ahelyett, hogy megkapta volna a sürgős orvosi ellátást, amelyre szüksége lett volna, az orvos egy doboz paracetamolt nyomott az anyja kezébe.

Azóta ugyan már elhagyhatta a család az őrizetet, azonban további 60 000 menekülthöz és migránshoz hasonlóan Görögországban rekedtek. Az Európába vezető útvonalak nagy részét lezárták, ha pedig egyes európai vezetőkön múlna, az emberek többségét egyszerűen visszatoloncolnák Törökországba.

Ez a kétségbeejtő helyzet mára szinte egész Európára jellemzővé vált: Görögországra, Calais-re, Magyarországra vagy Szerbiára, hogy csak néhány helyszínt említsek. Omran eszembe juttatja azokat a gyerekeket, akiket Európa-szerte láttunk és mindazon nehézségeket, amelyekkel szembe kell nézniük.

A Földközi- tenger térségén keresztül Európába érkező menekültek és migránsok közel harmada kiskorú. Sokan közülük egyedül teszik meg a viszontagságos utat, másokat pedig van, hogy a hatóságok szakítanak el családjaiktól, így kiszolgáltatva a gyerekeket a kizsákmányolásnak. A háború borzalmait átélő gyerekek alig részesülnek pszichoszociális segítségnyújtásban, ezen kívül mindössze néhány olyan biztonságos hely van, ahol lehetőségük van játszani, tanulni vagy iskolába járni. Néhányan azok közül, akikkel találkoztunk már olyan régen nem voltak iskolában, hogy írni és olvasni is elfelejtettek.

Egy görög táborban élő 16 éves szír fiú ezt mesélte: „423 napja vagyunk itt minden remény, oktatás vagy iskola nélkül. Egy esélyt szeretnék, hogy befejezhessem a tanulmányaimat.”

A gyerekeknek biztonságra, különleges odafigyelésre és oktatásra van szükségük, valamint tető kell a fejük fölé. Szükségük van továbbá olyan kormányokra, amelyek engedik és megkönnyítik a szétszakadt családok egyesítését. Szükségük van még olyan országokra is, melyek betartják ígéretüket és áthelyezik vagy áttelepítik az olyan családokat, mint amilyen Ahmedé is. Sajnálatos módon az Európai kormányok mindkét fronton szégyenletesen alulteljesítenek. Jól példázza ezt, hogy az EU vezetőinek a tavaly júniusban tett ígéretükhöz képest a menekültek alig 5%-át sikerült áthelyezniük.

Miközben a világ most Omranra figyel – ahogy tette ezt korábban Alan Kurdival – az összetört szív és a düh nem elég. A képek világszerte megmozdítottak valamit az emberekben, de nem a vezetőikben. Amíg ők nem cselekednek, Omran, Alan és Ahmed sorsát a továbbiakban is gyerekek ezrei fogják elszenvedni.

Bejegyzés helye:I Welcome