A Tíz igaz történet című kötetben kortárs magyar írók mutatnak be megtörtént emberi jogi jogsértéseket egy-egy novella keretében. A történetek az Emberi Jogok Világnapja alkalmából megrendezett 2015-ös Levélíró Maraton tíz esetét mesélik el. Az igazságtalanul bebörtönzött, megkínzott vagy halálra ítélt áldozatokat a kampány során emberek milliói támogatták petíciójukkal és leveleikkel. A kötet az Amnesty International Magyarország és a Libri Kiadó együttműködésével valósult meg. A novellák szerzői: Benedek Szabolcs, Kiss Noémi, Kondor Vilmos, Mán-Várhegyi Réka, Németh Gábor, Papp Sándor Zsigmond, Péterfy Gergely, Szécsi Noémi, Térey János, Tompa Andrea. Kedvcsináló.

Péterfy Gergely: Gyapotdemokrácia

„Üzbegisztán szép ország. Kisoroszitól, ahol lakom, a Google Maps szerint két nap és 11 óra autóútra van, gyalogosan negyven nap, 4942 kilométer. A Nagy Szovjetunió egykor az egész országot gyapottermelésre fogta, a gyapotföldek öntözéséhez kiszárították az Aral-tavat. Az országot megkaparintó oligarchák maradtak a gyapotnál, megszokták a hosszú évtizedek alatt, talán meg is szerették, mint téeszelnök a nagybirtokot.

Az üzbég címeren gyapot és búzakoszorú ölel körül egy birodalmi turult.”

Muhammad Bekzhanov története itt olvasható.

Péterfy Gergely (Budapest, 1966. október 31. –) József Attila-díjas magyar író, forgatókönyvíró, szerkesztő, egyetemi tanár. Testvére: Péterfy Bori színésznő. Az ELTE latin-ógörög szakán szerzett diplomát 1993-ban. 1991 óta publikál novellákat. 1998-ban jelent meg első regénye, a B oldal, amely önéletrajzi elemekből építve beszéli el a 70-es 80-as évek Budapestjének értelmiségi tapasztalatát. Első novelláskötete 1994-ben jelent meg. Ezt követte 1998-ban első regénye A B oldal címmel, amely önéletrajzi elemekből építve beszéli el a 70-es 80-as évek Budapestjének értelmiségi tapasztalatát. PhD értekezése, amelyet Kazinczy Ferenc és Angelo Soliman barátságáról készített, szolgált a 10 éven át írt Kitömött barbár című regényének alapjául, amelyet 2015-ben Aegon művészeti díjjal ismertek el.

Szécsi Noémi: Szerencse

@Tibor Z. Petényi

„Szerencsés nő. Ha megszakadt benne az élet, nem kell elvéreznie, vagy egy mosdóban megszülnie a halott csecsemőjét és ájultan a vérében feküdnie: az arcára maszkot nyomnak, és nyomban elalszik. Nem fog érezni semmit.”
Teodora del Carmen Vasquez története itt olvasható.

Szécsi Noémi (1976) József Attila-díjas író, 2009-ben az Európai Unió Irodalmi Díját nyerte el Kommunista Monte Cristo című regényével. Ez a műve, valamint a 2002-es Finnugor vámpír több európai nyelven jelent már meg fordításban. Elkötelezett a magyar nőtörténet iránt, az 2015-ben megjelent A budapesti úrinő magánélete (1860-1914) című művelődéstörténeti kötet egyik szerzőjeként a szülés, fogamzásgátlás, nőgyógyászati beavatkozások történetét, a nőemancipációt és női művészek szerepmintáit dolgozta fel, ezenkívül nőtörténeti blogot vezet. Hat regény, két blogkönyv és két művelődéstörténeti mű szerzője.

Mán-Várhegyi Réka: Csavarni, tekerni

@Nagy Dániel

„Y. egy autó volánja mögött ül, mellette a nővére, a hátsó ülésen sógornője. A reptérre tartanak. Y. férje halott. A nővér és a sógornő feltehetően a férj miatt jöttek a városba, akit egy héttel korábban lőttek agyon a nyílt utcán. A gyilkosság részletei zavarosak, a Yecenia Armenta esetét tárgyaló újságcikkekben erről kevés szó esik. Arról sem tudunk, hogy a nők miről beszélgetnek az autóban, és hogy mit gondolnak arról, ki és miért gyilkolta meg a férfit.  Nem tudjuk, hogy Y. gyerekei ez idő tájt hol vannak, amint azt sem, hogy a két nő eljut-e valaha a reptérre. Mindenestre az autót civil ruhás rendőrök állítják meg. Y. hamarosan már egy másik autóban ül megbilincselve, bekötött szemmel.”
Yecenia Armenta története itt olvasható.

Mán-Várhegyi Réka író, szerkesztő. Első novelláskötete 2014-ben jelent meg Boldogtalanság az Auróra-telepen címmel, amire JAKkendő díjat és Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíjat kapott, illetve ezzel a kötettel hívták meg 2015-ben a budapesti Elsőkönyvesek Fesztiváljára. 2015-ben ifjúsági regénye jelent meg A szupermenők címmel, valamint gyerekkönyveket is írt.

Térey János: Rania

@Tibor Z. Petényi

„Késő este egyik percről a másikra kiürült a piac, csitult a forgalom a nagy sorházak utcájában.

Végigsöpört a környékbeli szirteken és homokbuckákon a szél, visított, süvített egész éjjel.

Valamivel éjfél előtt kezdődött a razzia.

Katonák jöttek. Hírszerzők. Nem találomra mentek, céljuk volt.

A fogorvost keresték. Jázin éppen a konyhaasztalnál ült, és az e-mailjeit olvasta, amikor megzörgették az ajtót, olyan vehemenciával, ami nem hagyott kétséget az éjszakai látogatók kiléte felől.”

Rania Alabbasi története itt olvasható.

Térey János 1970-ben született Debrecenben. A magyar irodalom kiugrott építésze és aktív urbanistája. 1991 óta húsz könyve látott napvilágot, többnyire verses formában, legutóbb A Legkisebb Jégkorszak című regény. Idén jelenik meg összegyűjtött verseinek kötete (Őszi hadjárat) a Jelenkornál. Legjellegzetesebb műfajai a verses regény, illetve az újragondolt polgári dráma. A Nibelung-lakópark című, Richard Wagner nyomán írott drámaciklusát a Krétakör Színház mutatta be 2004 októberében a budavári Sziklakórházban.

Papp Sándor Zsigmond: Hősök, hétköznap

@Tibor Z. Petényi

„Úgy követ, mint egy árnyék. Úgy követem, mint önmagam árnyékát. Két hónapja beszélgetek vele, kérdezgetem, s próbálom kitalálni a válaszait. Rajzolom meg újra és újra az arcát. Azt is, amelyik még bízott az igazságban, és azt is, amelyiket már megtörtek. De talán még nem törődött bele a vereségbe.”
Saman Naseem története itt olvasható.

Papp Sándor Zsigmond erdélyi magyar író, újságíró. Középiskoláit Szatmárnémetiben a Kölcsey Ferenc Líceumban végezte (1991), majd a nagyváradi Ady Endre Sajtókollégiumban szerzett diplomát (1995). A kolozsváriBabeș-Bolyai Egyetemen filozófia szakot végzett. 1995-96-ban az Erdélyi Napló kulturális rovatvezetője volt; 1996-ban megnyerte a Látó című folyóirat novellapályázatát, ugyanebben az évben a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete nívódíját, 1997-ben a Kolozsvári Írók Társaságának debütálódíját. 1999-től a Krónika című napilap belső munkatársa, rovatvezető.

Benedek Szabolcs: Csengőszó

@Nagy Dániel

„Nem ott kezdődik, hogy egy lakásban összegyűlik egy társaság. Előzményei vannak, elvégre minden történetnek vannak előzményei. Arra is bőven lehet alapos okokat  fölsorolni, hogy miért gyűlnek össze ennyien ebben a lakásban – többtucatnyian, számuk az általunk elképzeltnél akár jóval nagyobb is lehet. Elvégre sok jó ember kis helyen is elfér. Azt is tudjuk, hogy a rokonait nem válogathatja meg az ember, a barátait ellenben igen. Ez pedig a szó legszebb értelmében véve válogatott baráti társaság: lásd kvalitások, eszmék, érzelmek, érzékenység, nyitottság, fogékonyság. És mindenekelőtt és mindenekfölött a szabadság iránti elkötelezettség. A gondolatok és a vélemények szabadsága iránt. Nem föltétlenül értenek mindenben egyet, ám a legfontosabb ügyekben igen. Sokféleképpen gondolkodnak a világról, azonban mindig ugyanarról a közös kiindulópontról indulnak, aztán megannyi vita és vívódás, töprengés és mérlegelés után minden alkalommal ugyanoda térnek vissza. Egy csapás mentén haladnak, egyetlen közös cél felé.”
Waleed Abu Al-Khair története itt olvasható.

Benedek Szabolcs 1973-ban született Budapesten. Gyermek- és iskolás éveit Szolnokon töltötte. A Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem politikatudomány szakirányán szerzett diplomát 1996-ban. Első könyve 1997-ben jelent meg, ezt azóta tucatnál több követte. Írt már regényt, novellát, hangjátékot, drámát, kritikát és esszét. Számos más irodalmi elismerés mellett 2010-ben József Attila-díjat kapott.

Kondor Vilmos: Dzsungelek a lábnyomban

@Nagy Dániel

„– Kalikatulista – jegyezte meg a kis maláj emberke, fején azzal a kis kalappal, amit néhanapján én is szívesen a fejembe nyomtam volna, jóllehet nem értettem, mire szolgál. – Szabadságot Zunalnak! – rikkantotta tüzesen, aztán behúzta a nyakát, mintha ő maga lett volna a legjobban meglepve saját harciasságától.”
Zunar története itt olvasható. 

Kondor Vilmos magyar krimiíró, a Bűnös Budapest-ciklus szerzője. 1954-ben született, tanulmányait Szegeden kezdte, majd a párizsi Sorbonne-on folyatta, ahonnan végül vegyészmérnöki diplomával tért haza. Jelenleg egy nyugat-magyarországi városban tanít matematikát és fizikát középiskolás diákoknak. Íróként 2008-ban debütált a Bűnös Budapest ciklus első regényével (Budapest Noir), azóta Gordon Zsigmond kalandjai tíz nyelven, több mint kéttucat országban olvashatók, legutóbb 2012-ben a HarperCollins kiadó gondozásában az Egyesült Államokban is megjelent a Budapest Noir. Kondor Vilmos feleségével, két ikerlányával, valamint kutyáival és sólymával egy Sopron melletti kis faluban él.

Kiss Noémi: Sipoly

@Nagy Dániel

„Megjött, mosolygott, és kedves volt. Megsimogatta a hajamat. Pedig nem szokta. Végighúzta a retkes ujját a kék fanyakláncomon. Mondta, hogy jó lenne, ha most elmennék kezet mosni és fésülködni. Fújjam ki az orrom és töröljem meg a számat. Elmentem a kúthoz, és mikor visszajöttem a kunyhóba, erősen megfogta a karomat, és halkan a fülembe súgta, hogy legyek most már nagylány. És viselkedjek is úgy. Nem vagy már gyerek, vagyis nem lehetsz már az a gyerek, aki voltál. Erős nő leszel. Akkor vettem észre, hogy míg odavoltam fésülködni, leverte a babákat a helyükről. Rátaposott a lányokra, a fejükre, aztán a fogával széttépte mindet. Morgott és öklendezett közben. Eltaposta a dobozaimat, fenét ez neked, megint hülyít az a francia nő. Én úgy megijedtem apámtól, hogy észre sem vettem, hogy nem vagyunk már egyedül a kunyhóban. Az Öreg Burkinához lökött. Aki akkor lépett be az ajtón, vele volt három fia, a nagyfogúak. Az Öreg megtartott a karjában, majd kérte, hogy nyissam ki a számat, és elkezdte számolni a fogaimat.”
A Burkina-Fasoi lányok története itt olvasható.

Kiss Noémi Gödöllőn született 1974-ben, először úszott, majd vízilabdázott, közben persze megtanult fogalmazni. Ha nem ír, akkor rengeteget olvas, annyit, hogy néha már karikás tőle a szeme. Még ma is szorgalmasan sportol, anyukája a tornatanárja, hetente jár hozzá. Élete nagy részét különféle városokban töltötte, kollégiumokban, albérletekben, idegenek lakásán. Nem volt lázadó. Budapesten végezte iskoláit, Miskolcra és a Svájc és Németország határán fekvő Konstanzba járt egyetemre. Kalandos évek voltak, ami elengedhetetlen az íráshoz, akárcsak a sok utazás. Elbeszéléseiben városok és kissé különc figurák szerepelnek, kietlen tájak, és ismeretlen kelet-európai helyek tűnnek fel, olyanok, amelyeket látott és megismerhetett, és olyanok is, amelyeket csak elképzel, de sosem fog látni, mégis valahogy hihetőnek tűnnek. Szereti az extrém kalandokat és az érzelmi kihívásokat, érdekes, épp ezeket elbeszélői is kedvelik. Szívesen fürkészi mások furcsaságait, először csak azért, hogy legyen miről írnia. De sajnos szerelmes típus, és ha végzett, azon kapja magát, hogy beleesett egyik-másik figurájába. Egy lány és egy fiú anyukája, ikrek.

Németh Gábor: Móricka képzelődik, avagy levél Aletheiához

@Nagy Dániel

„Fölhívott, és azt mondta, ez az eset nekem való. Mintha pont ezzel foglalkoznék, éppen ilyesmikről írnék könyvet. Efféle megoldhatatlanságokról. Kicsit hallgattam a telefonba, aztán azt mondtam Aletheiának, hogy igaza van, mint mindig.”
Kosztasz története itt olvasható.

Németh Gábor (Budapest, 1956. november 23.–) József Attila-díjas (2004) magyar író, forgatókönyvíró, szerkesztő, egyetemi tanár. 1975-ben érettségizett a budapesti Berzsenyi Dániel Gimnáziumban. 1979-ben diplomázott a Budapesti Tanárképző Főiskola magyar-történelem szakán. 1980–1985 között a Napi Világgazdaság munkatársa volt. 1983-ban elvégezte a MÚOSZ Újságíró Iskolát. 1984-ben az Örley Társaság alapító tagja volt. 1985–1992 között a József Attila Kör tagja, 1996 óta tiszteletbeli tagja. 1986 óta a 84-es Kijárat szerkesztője. 1989 óta a Magyar Írószövetség tagja. 1991 óta a Magyar Napló prózarovatának szerkesztője, 1994-ben megbízott felelős szerkesztője. 1993–2008 között a Magyar Íróválogatott tagja volt. 1994–2000 között az Orpheus szerkesztőjeként dolgozott. 1994–2007 között a Magyar Rádió Irodalmi Osztályának szerkesztője volt. 1998 óta a Szépírók Társasága alapító tagja.

Tompa Andrea: Ember a dobozban

@Tibor Z. Petényi

„‒ És akkor most mit szeretnél?

Negyven éve, valamikor emberemlékezet előtt, annyira készültem rá, annyi tervem és válaszom volt erre a kérdésre. Most már régóta, sok évtizede nincs semmilyen. Túl messzire került minden normális vágy vagy akarat. Szabadulást az ember csak az első egy-két évben tervez, utána csak túlélést.”

Albert Woodfox története itt olvasható.

Tompa Andrea 1971. július 4-én született Kolozsváron, 1990 óta Budapesten él. Az ELTE Bölcsészkarán orosz szakon végzett. 2000–2008 között az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet munkatársa, 2005-től a Színház folyóirat szerkesztője, 2008 óta tanít a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karán, 2009 óta pedig a Színházi Kritikusok Céhének vezetője. 2010-ben jelent meg az első regénye, A hóhér háza a Kalligram Kiadó gondozásában, majd ugyanitt 2013-ban a Fejtől s lábtól.

Bejegyzés helye:Levélíró Maraton