Az önkéntesek átlagosan egy hetet töltenek a szigeten, a szerencsések pedig több időt is tudnak maradni. Minden nap érkezik egy új önkéntes, és még ugyanazon a napon el is hagy minket egy társunk. A folytonos változás egyik velejárója, hogy naponta akár többször is válaszolnod kell ugyanazokra a kérdésekre. A legelső lépés egymás megismeréséhez: honnan vagy?

És nincs olyan önkéntes, aki arcán ne villanna meg a bizonytalanság, mit is válaszoljon erre? Legtöbben nem ott nőttek fel, ahol születtek, vagy nem az országgal azonosítják magukat, hanem a nemzeti hovatartozás szerint, vagyis: Romániából származom, de magyar vagyok. Nem, nem költöztem oda, ott születtem, ahogyan az őseim is, csak a határok változtak. És ahogy az várható arra, hogy Erdélyből származom az első sztereotípia, ami eszükbe jut az Drakula. Ami meglepő, és amiért leírtam mindezt, amikor kiderül, hogy magyar vagyok, egyetlen dologra mindenki kíváncsi:

Mi történt azzal az operatőrrel?

Az egyik német önkéntes megkérdezte, hogy nem ajánlottak-e fel neki egy edzői állást azután a „remekül” sikerült rúgás után. Ilyenkor mindig elmesélem, hogy a magyarok 2015 nyarán hasonló erőfeszítéssel segítették a menekülteket, mint a helyi görög lakosság.

A másik gyakori sztereotípia, amibe a közösségi médiában botlok, illetve a hírekben látok, a menedékkérőkre vonatkozik. Kik is a menedékkérők? És miért jönnek ide?

Sadiq 16 éves fiú, édesanyjával együtt a mi szintünkön kaptak szállást a Moria táborban. Az utolsó estén, amit a szigeten töltött, mielőtt Athénba utazott volna, nem tudott aludni, ezért csatlakozott hozzánk, önkéntesekhez. Kis idő elteltével mesélni kezdett. Afganisztánból származik, édesapja a katonaságnál dolgozik, tábornokként. Pár hónappal ezelőtt egy sikeres bevetés során elfogott két magas beosztású tálib vezetőt, akiket azóta is börtönben tartanak fogva. Ezek után a család üzenetet kapott, amiben halállal fenyegették Sadiqot, ha az édesapa nem járul hozzá a tálib vezetők szabadulásához. A fiú és édesanyja a menekülést választotta, míg a tábornok Afganisztánban maradt, tovább folytatva a tálibok elleni harcot.

Sadiq a könnyeivel küzdött. Elmesélte, hogy törölte a felhasználó fiókját a közösségi médiáról és a telefonszámát is gyakran cseréli, mert a menekülést követően felforgató képeket kapott üzenetben a fenyegetőitől. Ilyenkor nem tehetünk mást, csak meghallgatjuk a szomorú történeteiket, remélve, hogy segíti őket valamilyen szinten az, ha beszélhetnek róla. Mivel a táborban nincs pszichológus, sem hozzáértő segítő, csak ránk támaszkodhatnak, ha beszélni szeretnének arról, hogyan hullott darabjaira az életük.

Bejegyzés helye:I Welcome