Fantasztikus Amnesty támogatók világszerte 3,7 millió levelet, üzenetet, e-mailt és tweetet írtak a 2015-ös Levélíró Maratonon. Afganisztántól Zambiáig elhivatott aktivisták, egyetemisták, iskolások és sokan mások követeltek súlyos emberi jogi sérelmeket elszenvedő emberek és közösségek érdekében változást.

Végre szabadon

És sikerült. 2016 februárjában Albert Woodfoxot végre szabadon bocsátották – 44 évvel azután, hogy magánzárkába került az Egyesült Államokban. Több mint 24 ezren kértétek a szabadon bocsátását és küldtetek neki támogató üzeneteket a 2015-ös kampány során.

„A börtön falain túlról érkező üzeneteitek rengeteg erőt adtak nekem. Szeretnék köszönetet mondani az Amnesty International minden tagjának és támogatójának az általuk végzett csodálatos munkáért” – mondta Albert szabadulásakor.

És ezzel nincs vége. Több, mint 500 ezren léptetek fel a kislányok és fiatal nők védelmében Burkina Fasoban – és hatott! Az Igazságügyi Minisztérium megerősítette a kormány törekvéseit a korai és kényszerházasságok eltörlésére és elismerte, hogy a világ minden tájáról e témában érkező levelek cselekvésre sarkallták őket.

Támogatás és szolidaritás

Tudjuk, hogy a kézzel írott képeslapok, levelek és üzenetek óriási támogatást jelentenek a hihetetlenül nehéz helyzetben lévő embereknek.

Meglátogattuk például Yecenia Armentat, akit egy mexikói börtönben veréssel és nemi erőszakkal kényszerítettek arra, hogy vallja be, ő ölte meg a férjét. Több mint 8000 levelet és üzenetet juttattunk el hozzá. „Nagyon jó érzéssel tölt el azoknak a leveleknek az olvasása, melyben biztosítanak arról, hogy nem vagyok egyedül. Ilyenkor azt gondolom, igen, ez igaz. Nem vagyok egyedül. Tényleg sok támogatást kapok. Nagyon jó arra gondolni, hogy vannak olyan emberek, akiket ismeretlenül is érdekelnek mások jogai” – mondta Yecenia.

Beszéltünk Phyoe Phyoe Aung diákvezetővel is, aki jelenleg Mianmarban börtönben ül a békés tüntetéseken betöltött szerepe miatt. „A levelek arra ösztönöznek, hogy folytassam, amit elkezdtünk. Látom, hogy a világ felfigyelt ránk és üdvözli a tevékenységünket, így azt érezzük – nem vagyunk egyedül. Szeretném megköszönni mindenkinek a támogatást. Habár még nem látszódnak az eredmények a kormány oldaláról, mindez befolyásolhatja a gondolkodásukat.

Végül itt van Costas és partnere, akiket 2014-ben Görögországban nagyon durva rasszista és homofób támadás ért. „A Levélíró Maraton az egyik legfontosabb kampány a világon, és mivel a világ nem tökéletes, a kampánynak folytatódnia kell. Ez csodálatos!” – mondta Costas. „Nagyon megindító ez az egész, és szívből szeretném megköszönni minden egyes embernek, nőnek és férfinak, aki akár fél sorral is hozzájárult ehhez a kampányhoz. Köszönöm az Amnesty Internationalnek, hogy fényt hozott a sötétségbe.„

Bejegyzés helye:Levélíró Maraton