2016. január 30-án Pécsett megtartottuk a Norvég Civil Támogatási Alap támogatásával zajló projektünk harmadik családi napját. Négy tanodából hívtunk tanodásokat, szülőket, testvéreket, hogy egy egész napos emberi jogi akadályversenyen találkozzunk újra, s nézzük meg, mire jutottunk az eltelt időszakban. Végül hatvanan lettünk a pécsi Apolló Moziban, a Trafikban. Köszönet minden képzőnek, mentornak és a Baranya Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Háznak a segítségekért, akadályokért, a Gilvánfai Nyitott Ház Tanodának, a pécsi Élmény-Tár Tanodának, a pécs-somogyi Fészek Tanoda és a Meszesi Tanoda tanodásainak az aktív részvételt, Tóth Gàbornak a képeket és a Norvég Civil Támogatási Alapnak pedig a lehetőséget.

Tél van, időnként kis tavasszal, s így nehéz helyszínt találni egy olyan rendezvénynek, amin nyáron háromszázan is elfértünk. Több zárt helyszín átbeszélése után végül a választás az Apolló Mozira és a mozi épületén belül található Trafikra esett. Boxok, tágasabb és szűkösebb terek, színes falak, előtér, galéria, mozi terem, lépcsők egy akadályverseny számára kreatív terek. A Baranya Megye Család – Esélyteremtési és Önkéntes Háznak, és leginkább Koska Éva vezetőnek köszönhetően a mozi és a Trafik is befogadott minket. Háromfogásos menünk is lett hamarosan. Miénk volt az egész tér, úgyhogy már csak a gyerekek és a családok hiányoztak.

2015 tavaszához képest sok minden változott. Tizennégy tanodával indult a projekt, és azóta többen bezártak. Ki átmenetileg, ki végleg. A bezárt tanodák tanodásai pedig időnként bejelentkeznek, de már nem tudunk velük szervezett keretek között találkozni. Ezért volt külön öröm, hogy a Meszesi Tanodában és a Fészek Tanodában megismert gyerekeket és szüleiket is sikerült meghívnunk. Az Élmény-Tár Tanoda és a gilvánfai Nyitott Ház Tanoda tanodásaival együtt így összesen 59 fő gyűlt össze.

A gyerekek nagyon nagyot nőttek nyár óta, sőt ősz óta is. Megkomolyodtak, megvékonyodtak, és érezhetően eltávolodtak kicsit tőlünk és a közös élményeinktől is. Éppen ezért a nap elején újra kezdtük az ismerkedést. Fúj, fúj, fúj a szél, arról fúj a szél, aki megismer még minket. Lehetne mondani. De ennél azért sokkal kevésbé voltunk nosztalgikusak; s a kívánt hatás nem is maradt el. Míg a szülők a gyűlölet-bűncselekményekről szóló beszélgetésen vettek részt a mozi kis termében, addig mi a gyerekekkel bejártuk, felfedeztük a teret és egymást is újra. Egyik kedvenc játéknak bizonyult már az őszi táborban az a kérdezgetős feladat, amiben meg kell találni az állításokhoz tartozó embert. Ki az, aki budapesti? Ki az, aki tud cigányul? Ki az, aki szereti a kémiát? Ki nem eszik húst? ...A gyerekek pedig egyik embertől a másikig száguldoztak papírral és filccel a kezükben, hogy begyűjtsék a megfelelő aláírásokat. „Júda, Júda, te eszel húst, és játszol hangszeren? Pesti vagy? Aláírod?” Én meg aláírtam, bár néha eszem húst, és még mindig nem érzem magam pestinek, de ha már én tettem fel nehéz kéréseket, nekem kell vállalni a joker szerepét is.

Mire a szülők visszaértek, készen álltunk az akadályversenyre. Nyolc állomás lett és nyolc csapat. Jófiúk, Démonok, Gilvánfaiak, Csipet Csapat, Spártaiak, Villámok, Meszesiek és az A Csapat mérkőztek egymással és az idővel. Nem könnyű úgy összeállítani egy ilyen akadályversenyt, hogy egyszerre legyen szórakoztató és ugyanakkor emberi jogi nézőpontból is értékelhető. A helyiek segítségével viszont ez lett az egyik legigényesebb változatunk a három éves közös történetünk alatt.

Koska Éva óriás jengával készült. A gyerekek dobtak, a kidobott szín alapján húztak egy kártyát, megválaszolták a kártya kérdését, és helyes válasz esetén kihúztak egy ugyanolyan színű jengaelemet az óriás építményből. Én kétszer hallottam összedőlni a várat, de többször is megálltam figyelni a csapatokat. Komolyak, figyelmesek és okosak voltak. Mit jelent a fehér galamb a képen? Mennyi mindent tud jelenteni? Milyen az, amikor a soha meg nem szólaló Bence sorra mondja a megoldásokat? Mekkora tiszteletet tud érezni egyik képző a másik iránt, amikor látja, hogy hogy a másik milyen jól tudja motiválni a gyerekeket?

A Jenga mellett volt Activity, Érzetfestő, Füles, Piramis, Kézfogós, Totó és Lépcsőmászó. Mindegyik megérne egy külön blogot, és el is fogjuk készíteni a leírásukat, de most inkább átadnám a szót:

„Jó volt látni, hogy a gyerekek kivétel nélkül milyen érdeklődéssel álltak neki az amúgy nem túl könnyű feladatnak. Miközben dolgoztak végig figyeltek egymásra, és igyekeztek egymást (vagy engem) meggyőzni az igazukról. Ez legtöbbször sikerült is” – meséli Demeter Áron, kampánykoordinátor, aki a gyűlölet-bűncselekmény témájára épített piramisjátékot játszotta a csapatokkal.

"A gyerekeket nagyon motiválta az Amnestys totó – látszott rajtuk, hogy szerették volna minél jobban megoldani a kvízt. Olyannyira, hogy igyekeztek nagyon segíteni csapattársaikat, és ha valami nem is ment, akkor a segítésekkel is jól éltek, és végül maguk találták meg a helyes megoldást” – mondja Jeney Orsolya, igazgatónk, a totó egyik felelőse.

„Öröm volt látni, hogy a gyerekek tényleg csapatként tudtak együtt dolgozni és hajtotta őket a versenyszellem. Számomra nagyon pozitív élmény volt, hogy együtt játszhattunk” – meséli Végh Fruzsi, kampányosunk, a totó másik felelőse.

A verseny után kevés időnk maradt a három fogásra, de kitettünk magunkért. A Főnök beült a „Jófiúkhoz”, akik váltig állították, hogy övék a legtöbb pont, én mászkáltam fel, s alá, hogy mindenre jusson idő, és mindenkinek jusson „kultúrpont”, amit azért osztottunk, ha valaki feltűnően úgy viselkedett, mint az egyenlőség, tisztelet, méltóság. Osztottuk bőven, és a csapatok pedig így plusz pontokhoz is jutottak.

Az eredményhirdetés előtt a nap egyik fő eseménye a Paddington volt. Az egész kis csapat bevetette magát a mozi kistermébe, ahol egy kisebb technikai malőr után végül elindult a beszélő medve londoni kalandja. Mi addig számoltunk, pakoltunk, a hajnali kelés egyre érezhetőbb következményeit orvosoltuk.

A filmről négykor érkeztek vissza a gyerekek és a szülők. Elindult az eredményhirdetés, ami legjobb esetben egyáltalán nem hasonlít egy évzáró műsorhoz. Mi igyekeztünk. Négy díjat és két különdíjat osztottunk ki. A harmadik helyezésnél holtverseny volt, a második helyen végzett végül a Jófiúk csapata, az első pedig a Démonok lett. A két különdíjat azért adtuk, mert úgy alakult, hogy adnunk kellett.

Az egyik fiú nem jöhetett velünk a táborba, mert én nem engedtem meg. Volt egy konfliktus, amit nem jól oldott meg, és én erre hivatkozva mondtam neki nemet. Ő azt mondta, hogy be fogja bizonyítani, hogy megérdemli a bizalmamat. Ezen a szombaton be is bizonyította. Ezért övé lett az egyik megmaradt fekete póló.

A másik díjazott pedig az a kisfiú lett, aki egyik legfiatalabbként az egész képzési időszak legérdeklődőbb tanodása volt. Figyelt, kérdezett, válaszolt, és még külön is gondolkodott azon, mit is jelentenek az örökké hangoztatott szavak: egyenlőség, méltóság, tisztelet. Szombaton az egész családja ott volt, és ő titokban elénekelt egy versszakot egy dalból, mert szerinte ez nagyon illik ahhoz, amiről mi beszélünk. Igaza is volt.

Szép nap volt.

Bejegyzés helye:Emberi jogi oktatás