A Nagybátonyi Tanoda a Báronyterenyei Tanoda Hálózat tagja, a Nógrád Megyei Cigány Kisebbségi Képviselők és Szószólók Szövetsége fenntartásában 2001 óta működik. Fő célkitűzésük a szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek és fiatalok iskolán kívüli oktatási és szabadidős lehetőségeinek a segítése. Rimóc, Lucfalva és Mátraverebély után ők a negyedik nógrádi tanodánk. Tavaly 65 gyerek tartozott hozzájuk, jelenleg pedig várják a TÁMOP fejleményeit. A tanodába járó gyerekeket és a tanoda munkatársait, önkénteseit már a lucfalvai családi napon megismerhettük. Sőt, a Kiállás Napjának győztes csapata is bátonyi lett.

A következőkben Hervoly Vanda képzőnk hivatalos beszámolóját olvashatjátok az első látogatásról.

KÉPZŐI BESZÁMOLÓ

NÉV: HERVOLY VANDA – LÁZI ISTVÁN JÁNOS

IDŐPONT: 2015. 09.24. csütörtök

KÉPZÉS EGYSÉGE: 1

HELYSZÍN: BÁTONYTERENYE-NAGYBÁTONYI TANODA

RÉSZTVEVŐK SZÁMA: 19

13 órára odaértünk Bátonyterenyére, megbeszéltük a napot mind a négyen. Benéztünk a bátonyi tanodába is, ahol már javában készülődtek a 16.30-as találkozóra.

Átkísértük Julcsit és Dénest Mátraverebélyre, ahol azt hittük gond lesz abból, hogy ebben a tanévben már nem indult ott a gimi. De szerencsére nem volt probléma, csak egyszer került elő (mindig azt hiszik, hogy mi is budapestiek vagyunk).

Így, hogy részt vettünk a verebélyi foglalkozáson (a bemutatkozásnál tagként, a kezes játéknál fényképeztünk és segítettünk a csoportoknál), bemelegítettünk, megismertük a gyerekeket és eloszlott a családi napon gondolt „nem biztos hogy egyszerű lesz” érzésünk.

Na és persze az sem baj, hogy láttuk hogyan dolgozik a másik képzőpár. (Vanda megj.: Másként osztanak csoportot, mint ahogyan én megszoktam és most először láttam olyan angyalkázást, amit ki fogok próbálni – Julcsi titok, Dénes kiabáld el)

AMI A LEGSIKERESEBB VOLT:

A kezes játék volt a legsikeresebb. Annak ellenére, hogy azt gondolták, mindent tudnak egymásról, sikerült minden körben megtudni egy-egy újat, amit addig nem. A csoportosztásnál nem volt csalás és csere!!!!

A foglalkozás után a buszmegállóban néhány sráccal beszélgettünk a lucfalvai családi napról. Nem mi írtuk a jelenlétit, hanem egy ottani srác futotta ezt a kört, ami nekünk nagy könnyebbség. Három lány átbuszozott Verebélyről Bátonyba is, ott is részt vettek a foglalkozáson.

AMI A LEGKEVÉSBÉ MŰKÖDÖTT:

nem csináltunk bemenetit, mivel a kimeneti volt nálunk…*

AMIBEN A LEGJOBBAN ÉREZTEM MAGAM:

Amikor a tábori élményekről beszélgettünk.

AMIBEN MÉG FEJLŐDNÖM KELL:

Koncentráltság (ne beszéljünk a napi munkánkról előtte….)

Még aznap írjuk meg a beszámolót, aztán másnap nézzük át és úgy küldjük el IDŐBEN!!!!!

VISSZAJELZÉS A KÉPZŐPÁRRÓL:

Jól ismerjük egymást, órát is szoktunk együtt tartani. Benő el is mondta, hogy ő lesz a mumus és az időfelelős. Julcsi is maradt a verebélyi foglalkozás után a miénkre.

VISSZAJELZÉS A TANODÁS SEGÍTŐRŐL:

Nagy, szép és felszerelt tanodáról van szó, amire nagyon büszkék. Telefonszámot cseréltünk, mind a technikai, mind a szervezési részben segítettek, szeretettel vártak, néhány tanácsot is kaptunk, hogy ki kivel nem egyezik. A foglalkozásra nem ültek be, egy szülő viszont részt vett.

RÖVID – BLOGSZERŰ ÖSSZEFOGLALÓ:

Már mindenki körben ült mire odaértünk, tele volt a terem.

Az állatos névkör előtt Benővel megbeszéltük, hogy ő lesz a kutya én meg a cica, mivel a „kutya” Borsodban negatív jelző. Megcsináltuk a sima kört, aztán a tisztelet-dobálós névkört.

A Mondd meg te is és a hazudós kimaradt, mivel soknak találtuk hozzá a résztvevők számát és kicsit fel is bolydultak, bár szünetre nem volt szükség.

A kezes játék a maga rendjében ment, közben és a két kör után meg is tudtuk beszélni (jobban és hosszabban, mint eddig bármikor, így talán a jövő alkalommal könnyebb lesz a hasonlóság után a különbségek felépítése), ez el is vitt az időből, amit most egyáltalán nem bántunk.

Együtt megnéztük a tábori filmet, itt kifejezetten lehetett érezni, hogy a csapat mennyire együtt van, jó fejek velünk és egymással.

A tábor mindenkit nagyon lázba hozott, sokat kérdeztek róla, elmondtuk, mik a részvétel feltételei.

Most sikerült rendesen elköszönni mindenkitől és lezárni a délutánt, még a buszindulás sem lesz gond, mivel Niki, az egyik mentor is azzal a busszal jár haza, amivel mi fogunk eljönni.

Benővel megbeszéltük, hogy a következő alkalommal – összekötésként – megcsináljuk a két kimaradt játékot (az elején az ismétlős névkör után, hogy még ne legyen zsizsegés) és a bemeneti mérést.

Bejegyzés helye:Emberi jogi oktatás