A Nógrád Megyei Cigány Kisebbségi Képviselők és Szószólók Szövetsége fenntartásában működő Lucfalvai Tanodában is megtartottuk a képzéseket. A magyar, szlovák, cigány és szlovén lakosságú, gyönyörű kis falu orvosi rendelőjének oldalsó két szobájában 15-20 fiatal várt minket rendszeresen; akikből később öten a táborba is elkísértek minket. A következőkben Hervoly Vanda és Zsúdel Gábor képzőink – a Dr. Ámbédkar Iskola pedagógusai – mutatják be az első három alkalom tapasztalatait.

2015. április 24. Első alkalom

Már a budapesti képzésen felfigyeltünk a csodás nevű településre és nem csalódtunk, simán laknánk is ott. Az ablakdíszekről és a kiszűrődő jó hangulatú gyermekzsivajról, zenéről tudtuk, hogy jó helyen járunk. Érezhető volt már a belépés pillanatában, hogy minta-tanodába érkeztünk: felszerelt infó terem, a falakon temérdek fotó az eseményekről, foglalkozások, táborok produktumai, fotókiállítás a helyiekről.

Fél órával korábban érkeztünk, ami azt eredményezte, hogy elkezdtünk beszélgetni a fiatalokkal (honnan jöttünk, hány km, hány busszal, milyen hosszú a körmöd, miért ekkora a szakállad, hányadikos vagy, mi szeretnél lenni, miért jöttetek, mi lesz ma, mi az az Amnesty). A srácok el-el szaladtak a tesóikért, barátért, vagy épp később jöhettek el az iskolából. Elcsúsztunk a kezdéssel. Az érdeklődés meglett, de hiba, hogy nem volt meghatározott „most elkezdjük” pillanat.

Többeket a facebookból mozdítottunk ki. Aztán újabb és újabb érkezők, kör-nagyítás, bepillantások és kiszólások a nyitott ablakon közepette sodródtunk a mondj egy számodra kedves állatot a keresztneved elé játékig. Előtte mutatkoztunk be röviden és elmondtuk, hogy az Amnesty International magyarországi szervezetétől jöttünk, megbeszéltük, hogy mit jelenthet a két szó amnesztia és internacionális (aranyos megjegyzés volt: Lucfalva olyan kicsi, hogy nincs is a térképen). Innen jött, hogy hány országban hány ember tagja a szervezetnek és hogy a 4 alkalommal, amikor találkozunk, az emberi jogokkal foglalkozunk majd (utóbbiba már nem mentünk bele). Miután állandósult a létszám már lendületesen haladhatott a gyakorlat. Igaz, már ekkor fél órás csúszásban voltunk. Kedvesen ugratták egymást, ajánlottak állatokat társaiknak (pl. majom Dávid, kukac…), néha odaszóltak, meglökték a mellettük ülőt, de nem volt sértő, inkább játékos. Mi azért jeleztük, hogy fontos egymásra odafigyelni. Látszott, hogy jól ismerik egymást, rokonok, testvérpárok, jó barátok.

Épp jókor jött a névtanulós játék labdás verziója, így mozoghattunk. Igazi tisztelet-dobásokat láthattunk, igazi szemkontaktusokkal és érezhető volt, hogy nem először találkoztak ilyen típusú játékkal, mellettem egyikük meg is jegyezte, „na ez a memóriánkat fejleszti”.

A Mondd meg te is egy körében a családhoz kapcsolódó állításokat fogalmaztunk meg. Rövid eszmecsere kezdődött akkor, amikor kiderült, hogy nekünk csak egy tesónk van, a tanodásoknak meg több (a nagycsaládot értékként tekintjük és a gyerek túlzott önkritikus állításait is mindig pozitívra fordítjuk).

Eljött a „légyszi figyeljünk egymásra” pillanat, amikor bevezetődik a feltartott kéz, amit itt a gyerekek jól ismernek (itt ők is emelik a kezüket), pillanatok alatt elcsendesedtek és „figyelem-üzemmódba” kapcsoltak.

A Fúj fújt mi Esik eső azokra kezdettel játsszuk és mint mindig most is megvolt a kedves és kedvenc játék szint. A csoport maga adta és hozta azt az igényt, hogy ne mondjunk olyan állítást, ami sértő vagy intim (ki kamatyolt már? engem zavar, ez kellemetlen nekem csak ki kellett hangosítani az egyik lányunkat, hogy mindenki számára elfogadott és világos legyen a kérés). Így a tisztelet és az egymásra figyelés is helyet kaphatott két mondatban.

A Hazudós játékot kihagytuk (érdekes lenne a jövő alkalomra visszahozni).

Többször elhangzott, hogy nem folytatjuk-e kint? Volt bennünk bőven aggódás, hiszen jócskán borult az időkeret és az is kérdés volt, hogy meg tudjuk-e teremteni kint azt a teret és meg tudjuk-e őrizni azt a koncentrációt, ami az 5 közös dolgot szimbolizáló kezeket létrehozza. De nem volt miért aggódni, hiszen még bent a csoportosztás előtt (színes figurás kártyákkal-amit néhányan haza is vittek) közösen megegyeztünk.

A rövid szünetben kihordtuk a székeket a napsütötte kedves hátsó udvarra, ekkor már érdeklődve ültek ki a lépcsőre a szülők, Attila, a mentor és Júda. Két csoportalkotás fért bele az időbe, 10 kézrajz került így végül a kartonra. Valóban közösen gondolkodtak, csak az került fel az ujjakra, ami valóban mindenkire igaz, a logók is a tagok által kitalált részletek összeillesztései lettek, még a kezek kivágása is ujjanként ment. Majdnem mindenhol felkerült, hogy roma vagyok (tanultak cigány táncot, dalt, nyelvet-és erre büszkék), és szinte minden logóba bekerült a szív. Tudatosíthattuk az első benyomásunkat: a szeretet és összetartozás helye a lucfalvai tanoda.

Már bent egy gépen nyitottuk meg a tábori kisfilmet, amit nagy szemekkel néztek és elhangzottak a kérdések: kik mikor mehetnek.

Gyorsan kellett elköszönnünk, nem volt bemeneti mérés és angyalkázás. Ez hiba volt, még akkor is, ha megkedveltük egymást és sietve ugyan, de jó hangulatban váltunk el. A befejezetlenség számunkra kellemetlen érzését enyhítette, hogy sokan kérdezték mikor jövünk legközelebb és még a buszmegállóig is kikísértek, szelfi is készült. Az a fél óra kellett volna, amit az elején elvesztettünk. Szeretnénk a második alkalom során a most kimaradt gyakorlatok pótlására időt szakítani.

2015. május 8. Második alkalom

Attila jelezte, hogy szeretné, ha 4 órakor kezdenénk, mivel többen is három után végeznek a suliban, és jó lenne, ha nem lenne konkurens a képzés az iskolai elfoglaltságokkal, és ez érthető is, hiszen kulcsfontosságú egy tanodának az iskolával kiépített jó viszony. Három után értünk oda, és a gyerekek már birtokba vették a tanodát, kiderült korábban végeztek egy, egész tantestületet és Attilát is érintő, továbbképzés miatt. Így a kezdés háromnegyed négy lett.

Most tanulva az első alkalomból volt nagy lélegzetvétellel, na akkor kezdjük pillanat (de a pontos időkeret most sem került kiírásra) és azt is eldöntöttük, hogy súlyozunk: feláldozzuk a foglalkozás végi játékokat a fontos feladatokért. Ezzel kockáztattuk a kicsik figyelmének fenntartását.

A neveket a „labdaadogatás körbe” nevű játékkal ismételtük. Az újonnan érkezőknek Vanda röviden elmondta kik vagyunk és honnan jöttünk, de így megakadt a játék ritmusa. Szóval, ha valaki későn érkezik, érdemes megkérni várja meg a kör végét, azonban az érkezés, a baráti-testvéri köszönések még így is megakaszthatják a kört.

A terem átrendezése után azonnal a bemeneti mérés, a szokásos kérdések, aggódások kezdődtek (óóóóóóó írni kell, ezt nem tanultuk, ez dolgozat, ez mi), mivel úgy tűnhetett, hogy becsempésztük az iskolát a tanodába. Kiütközött a tanodások közti életkori különbség: a kicsik ketten-hárman tanácstalan unalommal jelezték mikor játszunk már? A nagyok hezitálva, gondolkodva töltöttek. Tehát volt, aki 10 perc után elkészült, és volt, aki 10 perc után is még 5 percet kért. Látszott, hogy gondolkodnak a feladatokon, meg is beszélik, mi legyen a válasz, főleg a fogalommagyarázatnál („ja, hogy a kirekesztés lesz ez a szó?”). Nehezen szedtük össze a lapokat. Áttértünk a megbeszélésre. Sokan kórusban helyes válaszokat soroltak, a nagyokat érdekli a dolog, a kicsik a mosdóba mennek. A fogalmak esetén egyszerű, de elgondolkodtató, ügyes válaszokat kaptunk, a gyermeki bölcsesség határtalan (a méltóság számukra nem sok oldalnyi szöveg, hanem az hogy az apukám azt mondta, hogy egy nő soha ne veszítse el a méltóságát). Szót ejtettünk az Amnesty történetéről, arról, hogy milyen világot szeretnénk, és azt hogyan érhetjük el. A gyerekek figyelme lankadt, de hát tavasz van: orgonaillat és szerelem.

Kimehetünk-e? jön a már várt kérdés. Vanda gyorsan igent mond (pedig nem ő szokott), Gabi emlékeztet a korábbi egyezségre: kint leszünk, de együtt-gondolkodva megyünk át a komoly lépegetős feladatra.

Fél öt körül kezdődött el a lépegetős szerepkártyázás a nagy nagy körben állva. Az udvar tavaszi üdesége, illata és a szerelmesek csipkelődése akkor nem volt feltétlenül jó háttér, mégis belekezdtünk. Elmondtuk a szabályokat, a kártyákon szereplőkről elképzeltük a gyerekkorát, barátait, szerelmét, nehézségeit, külső és belső tulajdonságait, pozitív élményeit. Közben a felkiáltás - ez nem is én vagyok, én nem is ilyen vagyok – megérteti a lényeget, hogy mennyire különbözőek vagyunk, hogy mennyire nehéz megértenünk a másikat, egymást. Senki nem akar cserélni vagy visszaadni. A kicsiknek felolvastunk mi vagy a nagyobb tesók (szinte mindenkit rokoni szálak kapcsolnak össze), megmutatták egymásnak a kártyákat, kíváncsiak voltak egymás szerepeire, a sok idegen szóval. Keveset lépkedtünk az elhangzó mondatokra, a max. 5, de sokan meg sem mozdultak. Néha nevetés vagy meginduló töprengés, de oldódott a légkör a szünet előtt. A dicséret számunkra az, hogy a kártyákat többen is elkérték, és a szünetben mini párbeszédekben elhangzott „te 32 éves vagy én 40” (alakult egy kis szerepben maradás).

A jó időnek és a határozatlanságunknak köszönhetően kicsit hosszabbra nyúlt a szünet. A kicsik játszottak, a nagyokkal a célokról és a továbbtanulásról beszélgettünk (van, aki nem akar oda menni, ahová felvették, az aggasztó, hogy azt mondja, akkor inkább nem megy sehová).

Az idővel most sem álltunk jól, éreztük, ahhoz hogy időben és lendületesen befejezzük, vissza kell mennünk a terembe. A szünet alatt többeket elnyelt a facebook, így a második részben a nagyokkal és két-három érdeklődő kicsivel folytattuk tovább, a kicsiket lehetetlen volt játék nélkül tovább tartóztatni. Újra felismerhettük, hogy amióta nincs napi órarend a nyitott ház a gépezés, olykor a szövődő szerelmek, vagy épp a bújócska helyszíne. A gyerkőcök pihenni, a fáradt gőzt kiengedni, vagy egyszerűen a délutánokon együtt lenni járnak ide.

A szünet után a „Szerintem azért vagyok más”… befejezetlen mondata következett. Visszautalunk a kezes tablóra, a srácok most is közösen akartak nekivágni a feladatnak, magyarázni kellett miért jó, ha ezt egyedül csináljuk. Talán kellett volna egy, „Mi azért vagyunk mások, mint a többiek” kör is… Vicces, de korrekt megoldások születtek. Igyekeztünk visszautalni arra, hogy a kinti szerepekben is és most is a különbözőségeket vesszük sorra. Különböző emberek, különböző helyzetekbe kerülhetnek, és különböző módon értékelik azt, mivel különböző értékeket tartanak számon.

Ezzel vezettük át a beszélgetést az értékkártyázáshoz. Az 5 lapra itt is néha közösen kerültek fel az értékek. A nagyok a bimbózó szerelmek ugratásai és csínyjei és irigykedő pillantásai között írogatták lapjaikat. A Sors megjelenését most is döbbenet fogadja, a szokásostól eltérően most Vanda alakította a gyors és válogatás nélkül lecsapó negatív szereplőt (de legközelebb maradunk a régi felállásnál, mert jobb lassan, kicsit talán patetikusan elvenni a lapokat: gondold el mi lenne ha nem lenne… melyiket is vegyem el… képzeld el, hogy ez már nem a tiéd…). A második körben nagylelkűek voltak, nem volt aki nem ajánlott fel, volt, aki mindenét odaadta, és Gabi kapott olyan vicces értékeket is, mint „a keverés és a borzadás” (valószínűleg ez most a tanodai szállóige).

Ki a gazdagabb kérdésre parázs vita alakult. Mitől vagy gazdagabb, ha 50 Ferrarid van, vagy ha egészséges vagy? 10 ház vagy szerető anya? Szótérképpel próbáltuk tisztázni és összegezni a gyerekek véleményét arról, hogy mik a valódi értékek, mi a gazdagság, kik a valódi gazdagok, kik lehetnek a szegények (A szegénység-gazdagság kártyák korábban egyébként nem kerültek elő játékként). Itt hoztuk aztán szóba a fontos emberi jogi értékeket, és igyekeztünk összeírni, hogy milyen helyet foglalnak el ezek a gyerekek szótérképén.

Ezzel ért véget a foglalkozás formális része.

Aki még szívesen maradt, azzal olyan bizalom játékot játszottuk, amit ők javasoltak1, majd felragasztotta Gabi és két picúr a kezek mellé az azért vagyok más lapokat.

Kérdések a következő alkalomhoz:

  • Ha túl sokan lesznek a táborra, lehet-e kiírni mini pályázatot pl. Én és az emberi jogok fogalmazás (akár blogra is mehetne). Értjük a feltételeket, talán Attila javaslatát is figyelembe vehetjük. Az biztos, hogy a 8 hely kevés lesz (tudjuk, ezt a számot nem mondhatjuk ki), és szükségképp igazságtalan lesz a döntés.

  • Ezzel a korosztályi megosztással és időkezeléssel bukhat a Cindy egymásra épülése. Szedjük szét a csoportot: kicsik játékokkal15-16 óráig és nagyok Cindyvel 16-18.

  • Az utolsó alkalommal valahogyan bevonhatjuk-e a szülőket a játékba (hogy ne csak a tábori megbeszélés miatt jöjjenek hanem megismerjék a játékokat és így talán kedvük legyen a képzők képzésébe is bekapcsolódni) vagy csinálhatunk-e egy plusz alkalmat egy játék-délutánt a szülők és a gyerekek közös részvételével?

2015. május 22. Harmadik alkalom

Kettő után érkeztünk a településre. A buszmegállóban már találkoztunk néhány tanodással, a kis beszélgetésben kiderült, hogy ki milyen tantárggyal áll hadilábon.

A foglalkozás előtt a szokásos kávé és üdítő kortyolgatása következett a helyi vendéglátó egységben, ahol a CKÖ elnökhelyettessel találkoztunk. Tudta kik vagyunk, azt gondolta mi is Budapestről érkeztünk. A szokásos borsodi problémákról számolt be (hová lettek az EU-s pénzek, mit lehet kezdeni abból a kevés pénzből, amit a CKÖ kap, miért nincs normális orvosi ellátás stb.)

Fél órával korábban érkeztünk a tanodába, ahol már javában ment a csocsó és a facebook, a gyerekek most is kitörő örömmel fogadtak bennünket és ez nagyon jól esik, és persze óriási felelősség (szeretnek minket, nekünk pedig jó foglalkozást kell tartani).

A névtanulós játék labdás verziójával nyitottuk a foglalkozást, így mozoghattunk is kicsit. Voltak igazi tisztelet-dobásos percek, de olyanok is, ahol a dekoncentráltság uralkodott. A „légyszi figyeljünk egymásra” pillanatainkról már jól tudjuk, hogy ők valóban figyelnek egymásra és csak egymásra, néha magunknak is teret kell kérnünk. A kinti foglalkozás a rossz idő miatt most nem merült fel, és ez a tematika miatt nem is volt baj.

A fiú-lány kártyákról két csoportban gondolkodtak, ők nem ellenkeztek, amikor az első körben nem lehetett közös rész. A leginkább női tulajdonságok a mosás, főzés, takarítás, vasalás (a lányok szerint a fiúk nem tudnak úgy takarítani, mint a fiúk, mármint olyan precízen), a szoknya és a virág. A sminkről vita kerekedett, mely szerint már én is voltam kifestve, pedig nem vagyok buzi - mondja az egyik srác. A legfiúsabb a fűnyírás, az öltöny és az erős („a lányok szebbek, a fiúk keményebbek”) De aztán szét kellett választani a kártyákon szereplő dolgokat. Az egyik csapat egy mozdulattal összeborította a két részt, a másiknál maradtak a korábban leg-ekként jelzett dolgok.

A naplórészlet következett, a gyerekek előbb magukban, kis csapatokban ismerkedtek a szöveggel, közben Vanda, mint Cindy olvasta hangosan a részletet, csend lett, ez jó átvezető a gyereknek és így a képzői belehelyezkedés is könnyebb. Szeretik elképzelni a lányt és a családját, a miért nem szeretnéd a bulinál nincs ellenséges fiatal, előkerül a család kérdése, de ott lebeg és egy ponton ki is mondódik Em olyan, mint Júda. Tisztázni kell a transzvesztita és a transznemű közti különbséget, előkerül a hermafrodita szó is. Az egyik kicsi, azt mondja Cindyről, hogy hazudik, Gabi tisztázza a kérdést és kiderül, a lány nem tud elvonatkoztatni, és tudja, hogy „Vanda nem így beszél és az nem az ő családja”. Tulajdonképpen Gabi is szinte végig az osztályfőnök szerepében van. A kérdésre, hogy ki menne el a buliba, egy-két kisebb kivételével mindenki felteszi a kezét, mert Em, „nem csira”.

Még két jelenetre is jut idő, mindkettő iskolában játszódik, kicsit a látottak továbbgondolása abba a suliba, abba a hétköznapba, ahol a gyerkőcök vannak. Gabi színházat csinál a bevezetésével: Köszöntjük kedves nézőinket a lucfalvai tanoda színházban, köszönjük, hogy megtisztelnek figyelmükkel és kikapcsolják mobil telefonjaikat… és most a második felvonás következik… Nagy figyelemmel vannak a fiatalok egymás jelenetei iránt, itt van a 2. nagy csend a naplórészlet után. Dráma nem volt a tanoda időszaka alatt, de valószínűleg jól működne.

1 A „mocsaras” játékban párokat alkotnak. A pár egyik tagjának sértetlenül kell a földön lévő akadályokat (lapokat) kikerülnie és eljutnia a társa szóbeli irányításával a terem egyik pontjáról a másikra.

Bejegyzés helye:Emberi jogi oktatás