Az Amnesty International Magyarország két aktivistája, Kapornai Dóri és Wolford Zsófi idén a Vienna Pride csúcspontjának számító Szivárvány Parádén járt. Beszámolójukban ízelítőt kaphatunk abból, hogyan is fest egy Pride szivárványszínű karszalagot viselő rendőrökkel és villamosokkal, ahol az LMBTI közösség tagjaival a kisgyerekes családoktól kezdve a nyugdíjasokig mindenki együtt ünnepel szabadon, kordonok és „ellen-pride-olók” nélkül.

„Ahogy megérkeztünk Bécsbe, rögtön a Rathausplatzra mentünk, ahol a Pride Village, a sátorváros állt, ahogy az előző években is. A hangulat nagyon jó volt, inkább hasonlított egy majális és egy farsang keverékére, mint a budapesti Pridera. A Rathausplatz különböző kulturális, szociális és gasztronómiai programoknak is otthont adott. Osztrák politikai pártok standjaival (Grünen, Neos) és civil sátrakkal, többek közt a Queer Amnestyvel és az Aids Hilfevel is lehetett találkozni. Láttunk többek közt önfeledten mulató fiatalokkal teli kamionokat, igazi dámának tűnő queereket és bizarr módon bőrszíjakkal kocsit húzó csoportot is.

Amikor kerülő úton próbáltuk beérni a tömeget, nagyra értékeltük, hogy nem kellett a szivárványszínű zászlóinkat és karszalagjainkat dugdosni, hanem félelem nélkül róhattuk Bécs utcáit. Az egyik kis utcába betekintve láttunk vagy 30-40 teljesen felszerelt rohamrendőrt valahova sietni, de ennél ijesztőbb dolog nem történt velünk a Pride alatt. Végül a tömeget is sikerült utolérnünk és becsatlakoztunk a Zöldek bulijába. Az ő kamionjuknál volt a legnagyobb és a legösszeszedettebb a tömeg, ellentétben a Neos-szal, akik igen kevés energiát fektethettek az eseménybe, de legalább ingyen óvszert osztogattak. Felvonult rengeteg cég is, többek közt az Almdudler, a Baxter és az Osztrák Szövetségi Vasutak (OBB) is.

Az emelkedett hangulathoz nagyban hozzájárult az is, hogy a rendőrök is szivárványszínű kiegészítőket viseltek és segítőkészen viselkedtek, bárki ment is oda hozzájuk. Nyilván nekik azért egyszerűbb dolguk volt, mint magyar kollégáiknak, akiknek a Pride sokszor a szélsőségesekke való közelharcot jelenti.” – meséli Zsófi.

A rendezvény barátságos volt, a felszabadult hangulatot Dóri is kiemeli:

„Hogy mi az első szó, ami eszembe jut, ha az idei bécsi Pridera gondolok? Nyitottság.

Nyitottság, ugyanis mikor az ember belép Bécs belvárosába, akkor valami egészen magával ragadó hangulat fogja el. Az épületek falára, a tömegközlekedési eszközökre az osztrák és európai uniós zászlók mellé kikerülnek a szivárvány lobogók is. Az utcákon a legkisebb csöppségektől a kortalan idősebbekig mindenkivel találkozni, mindannyian az év legszínesebb eseményére kíváncsiak. És akkor még nem is szóltam a világhírűvé vált közlekedési lámpákról, melyek egynemű párokat ábrázolnak.

Azonban a Vienna Pride nem csak szellemiségében nyitott. Ilyenkor mindenki felveszi a legszebb ruháját, hiszen ez a Pride, mindenkinek büszkének kell lennie arra, aki. Aztán képzeljünk el egy teret, tele szivárványos standdal és a legkülönfélébb emberekkel. Nincs lezárva, nincs körbekerítve, mégsem bántja senki. A menet is teljesen szabadon átjárható, bárki csatlakozhat hozzá, ennek ellenére nem jut eszébe a más véleményen levőknek a tömegbe menni provokálni. A parádén pártok, civilek, cégek, sőt még az osztrák állami vasutak dolgozói is képviseltették magukat, mégsem ők voltak számomra a legemlékezetesebbek, hanem egy háromgenerációs család. A legkisebbet, aki boldogan lobogtatta a szivárványos papírzászlóját, még babakocsiban tolta anyuka és apuka, miközben a nagymama bőszen fényképezett és megállás nélkül konzultált a nagypapával. Mert ha akarjuk, a Pride családi program is.”

A bécsi pozitív tapasztalatokat összehasonlítva az itthon már jó pár éve kordonok közé és fokozott rendőri felügyelet mellé szorított Pride-dal, úgy tűnik, még van mit tanulnunk az egymás iránti toleranciáról.

„Ami szintén meglepett minket, akik még mindig a vasfüggöny okozta lemaradásunkkal küzdünk, az az volt, hogy a jelentősebb épületeken, többek közt a Városházán is és a villamosokon is kint voltak a szivárványszín lobogók. Az ilyen apró gesztusok is nagyban hozzájárultak a fesztelen hangulathoz, az egész város teljesen befogadóan kezelte a rendezvényt. Még a kíváncsiskodó nyugdíjasok is előmerészkedtek és úgy tűnt, mintha még mulattatná is őket a sok színes ruhába öltözött fiatal. Talán ha egyszer Magyarország is eljutna oda, hogy nyilvános lehetne az esemény és nem kordonokkal kellene óvni a pride-olókat, akkor még a szkeptikusoknak is lenne rá lehetőségük, hogy a saját szemükkel megbizonyosodjanak róla, hogy mégsem olyan ördögtől való dolog ez a felvonulás, és valóban csak a szeretetről, az elfogadásról és az együttélésről szól.” – meséli Zsófi.

„Büszkeség, önkifejezés, buli, tolerancia, napestig lehetne folytatni a felsorolást, mindenkinek mást és mást jelent részt venni ezen az eseményen. Egy azonban biztos, ez a sokszínűség valami olyan egységet alkotott, mely úgy demonstrált erőt, hogy az nem keltett félelmet, még csak nem is volt tolakodó, ellenben minden egyes pillanatával felszabadultan volt boldog.

Ha csak néhány órára is, de tényleg úgy éreztem magam, mintha egy boldogabb világba csöppentem volna. Ilyen volt a bécsi Pride, rendőrsorfal és kordonok nélkül.” – összegzi a Vienna Prideon szerzett élményeit Dóri.

Bejegyzés helye:Az légy, aki vagy