2014 augusztusában a rajztanár Kostas és az építőmunkás Zabi brutális támadás áldozatai lettek az athéni Varnava téren. A május 17-i Nemzetközi Homofóbia- és Transzfóbia Ellenes Nap alkalmából elmondják, miként vezetett a támadás ahhoz, hogy aggódjanak biztonságukért.

Kostas: Néhány hónappal ezelőtt találkoztunk az Athén Pride-on, és elhatároztuk, hogy összeköltözünk. Egy kis stúdiólakásban laktunk Athén központjában. Egy augusztus végi napon elmentünk a boltba vásárolni ezt-azt, majd azt javasoltam, maradjunk még egy kicsit kint ahelyett, hogy hazamennék.

Zabi: Leültünk egy padra a Varnava téren, nem messze az otthonunktól. Nagyon meleg volt, és kellemes szellő fújt. A tér viszonylag üres volt. Athén az év ezen időszakában elég csendes, mindenki elmegy. Csak mi voltunk ott, a sarki bolt, amely lassacskán bezárt, és egy csapat fiatal férfi a tér másik szélén.

K: Nem nagyon figyeltünk rájuk. Csak ültünk ott és beszélgettünk, nevettünk. Elképzelésünk sem volt arról, hogy mi fog történni. Ketten egy motorról közelítettek felénk, és hozzánk vágtak egy koszos vízzel teli vödröt. A kezdeti sokk után Zabi – bölcsen – menni akart. Én ledermedtem. Visszaültem, próbáltam lenyugodni, mielőtt haza indultunk volna. Nagy hiba volt. Felénk futottak, elkezdtek ütni és rúgni minket.

Z: Tizenketten vagy tizenöten lehettek. Túl sokan. Folyamatosan ütöttek minket.

Három helyen törték el a lábam”

K: Azt hiszem, látták, hogy egy pár vagyunk, és ezért vettek célba minket, valamint Zabi bőrszíne miatt. Az utolsó, amit láttam az volt, hogy Zabit lelökik a járdára. Láttam, ahogy rugdossák. Ezután semmit sem láttam. Rájöttem, hogy a fejem és a felsőtestem egy szemetesben volt, amit felfordítottak. A földre dobtak, és néhány másodperccel később három helyen törték el a lábam.

Z: Az eredmény itt látható.

K: Megérkezett a rendőrség, de senki sem beszélt közvetlenül velem. A rendőr a közelembe sem jött, mintha fertőző lettem volna. Az egyetlen ok, amiért nem söpörték a szőnyeg alá az ügyet az volt, hogy éppen arra járt egy újságíró. Ezután a „Varnava téri incidensként” váltunk ismertté.

Ez egy tragédia volt. Hónapokba telt, míg helyrejöttem. Természetesen műtétre volt szükségem. Komoly hatással volt a munkámra és a mentális egészségemre – mindketten nehéz időket éltünk meg. Most a lábam talán rendbe jött, de akármikor szembesülök az erőszak valamilyen formájával, minden újra visszajön, az egész borzalom és félelem. Ez tragikusan fájdalmas.

És senki sem lett megbüntetve érte. A rendőrségnek keményebben kéne fellépnie.

Z: Úgy gondolom, hogy nem kezelték megfelelően a dolgot.

Nem ismerik el a jogainkat”

K: Amikor találkoztunk, az Athén Pride a tizedik évfordulóját ünnepelte. Örültem annak, hogy a közösség egyre nagyobb és nagyobb, de nem túl sok minden változott az LMBTI emberek tekintetében Görögországban. A Zabival való találkozás gyönyörű meglepetés volt. Amikor először megláttam, egy pillanatra sem gondoltam bele abba, hogy külföldi, egyszerűen csak megkedveltem.

Z: Azóta nem váltunk el egymástól, immáron majdnem egy éve. De a támadás miatt másik környékre kellett költöznünk. Aztán újra megtörtént – megint megtámadtak.

K: Ez folyamatosan megtörténik velünk és az ismerőseinkkel. Nem érezzük magunkat biztonságban. Az első reakciónk az volt, hogy el kell tűnnünk Görögországból, valahová máshová kell mennünk, egy biztonságosabb helyre... Itt nem ismerik el a kapcsolatunkat és a jogainkat sem. Mintha a kormány azért nézné el a támadásokat, mert nem ismeri el a kapcsolatunkat és azt, hogy létezünk. Hogy van jogunk biztonságban élni. Az új kormány azt mondta, hogy szeretnének javítani a helyzeten, megszüntetni a gyűlölet-bűncselekményeket, elismerni az azonos nemű párokat, és ez természetesen jó dolog. De ennek már régen meg kellett volna történnie, még azelőtt, hogy az áldozatokat kellett gyászolnunk. És még mindig nem történt meg!

Z: Ezt én is bizarrnak tartom. Kasmírból jöttem Görögországba 2009-ben. Veszélyes út volt – úgy rejtettek el bennünket teherautókban és koporsókban, mint az állatokat... Le is tartóztattak, és most végre valahára azt várom, hogy értesítsenek a menedékkérelmemről.

Azért jöttem ide, hogy méltóságteljesebb életet élhessek. Pakisztánban nagyon nehéz melegnek lenni. Állandóan veszélyben vagy, nincs elismerés, védelem, nincsenek jogok az olyan emberek számára, mint mi. Itt egy kicsit jobb a helyzet, de itt rasszizmus van. És Görögországban sincs elismerés, nincsenek jogok biztosítva, nincs védelem az LMBTI emberek számára.

Olyan, mintha nem is léteznénk.

Bejegyzés helye:Gyűlölet-bűncselekmények