A Motiváció Oktatási Egyesület két tanodát működtet Csongrád megyében, a Szegedi Motiváció Tanodát és a Tiszaszigeti Motiváció Tanodát. Mindkettő csatlakozott a Te, én, mi és az emberi jogok tanodai keretek között nevű projektünkhöz. Most a tiszaszigetieket mutatjuk be.

A Tiszaszigeti Motiváció Tanoda a szegedi tanodához hasonlóan működik. A komplex személyiségfejlesztésen kívül cél a hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű – főként roma – tanulók iskolai sikerességének segítése; a közoktatási intézmények tekintetében a hiányzások, lemorzsolódás csökkentése; az elfogadó attitűd, multikulturális közeg kialakításának segítése helyi szinten; a kirekesztettség és a szegregáció mérséklése; a társadalmi egészség és aktivitás javítása; a munkaerő-piaci foglalkoztathatóság esélyének növelése.

A tanoda 30 fős létszámát a szomszédos iskola diákjai adják. A foglalkozásokat a Vedres István Faluház termeiben tartják. Itt kaptunk mi is helyet péntek délutánonként a Te, én, mi és az emberi jogok képzési tematika óráinak megtartására. A rendszeres létszámunk 8-10 fő lett.

A képzések nehezen indultak, nehezen is folytatódtak, de az ismeretlenekből lassan ismerősök váltak.

„A tanárok szerint mind hülyék vagyunk, és ha nem tudunk valamit megcsinálni, akkor azt mondják a tanárok, hogy persze, mert hülyék vagyunk, de mi is úgy gondoljuk, hogy hülyék vagyunk....mert ha egy tanár mondja, akkor biztos úgy van.”

Ilyen mondatokkal és egy kisebb verekedéssel kezdődött az első foglalkozás, ahol a gyerekek számára idegen képzőknek meg kellett küzdeni a figyelemért és a bizalomért.

„Az az öt perc volt a legnehezebb, amíg eljutottunk a dulakodásig. Kicsit furcsa, de utána már minden könnyebben ment, mert meg kellett beszélni, és adott egy stabilitást. Érdekes volt, hogy mennyire értik a feladatok üzeneteit, még ha magát a feladatot nem is veszik teljesen komolyan.” – mondta Boros Tamás, képző.

„Talán az volt a legnehezebb, hogy elérjük, mindenki figyeljen a másikra, meghallgassuk egymást, és mindezt anélkül, hogy bántanánk a másikat.” – mesélte Sipos Alexandra, képző.

A gyerekek tudják, hogy a tanoda be fog zárni, és nincs biztosítva a folytatás; emellett pedig a kis csoporton belül is megvannak a feszültségek, melyek minden alkalommal kihívást jelentenek a képzőknek. A konfliktusok megoldásában nagy segítség a mentorok jelenléte, akik a foglalkozások közti időszakban is visszautalnak az órákra.

Balázs Ákos, tanodavezető szavaival:

„Korábban is voltak már nálunk más szervezetektől egy-egy foglalkozáson, ám ezt mindig úgy bonyolítottuk le, hogy a tanodai munkatársak vezették a foglalkozást. Az Amnestyvel közösen azonban most úgy döntöttünk, hogy teljes egészében a vendég képzőkre bízzuk az irányítást, és mi csak megfigyelők leszünk. Ezt igyekeztünk minél jobban előkészíteni, hogy ne legyen probléma az idegen képzők jelenléte.”

Míg az első alkalom leginkább egymás megismeréséről szólt, addig a második alkalommal már a különböző értékek, élethelyzetek megismerése volt a cél. Ezeken az alkalmakon is megvoltak a belső feszültségek, de elindult egy bizalom a képzők és a gyerekek között. Mint kiderült, a gyerekek várták az új találkozást.

„A „Mi a legfontosabb!” játéknál – értékrendszer-építés – mindenki el akarta mondani, hogy mit írt, mit tart fontosnak. El tudták fogadni azt, hogy nem mindenkinek ugyanaz a sorrendje, más sorszámot kapnak az egyes értékek. Például sokan utolsó helyre írták a szerelmet, az egyik lány viszont a másodikra, mégsem gúnyolták ki ezért.”

„A „Szegénység-gazdagság kártyák” játéknál  vita alakult ki. A „Mi a legfontosabb!” játék, mert senki sem kérdőjelezte meg a másik értékrendjét, leszámítva T-t, aki G-nek csak annyit mondott: „Mit akarsz te a lányoktól? Vannak fontosabb dolgok is az életben!” – mesélte Boros Tamás.

Ákos, a tanoda vezetője is kiemelte az egyik játékot:

„A figyelmüket az a rész keltette fel igazán, amikor az egyik olyan szerepkártya kerül a sorra, ami egy transzszexuális személyről szól. Nem találkoztak még korábban ezzel a fogalommal és csak homályos ismereteik voltak a témával kapcsolatban. Véleményem szerint a mindennapjaik során, otthon, az iskolában és a tanodában nem sok szó esik erről a témáról, ezért figyeltek fel rá a srácok.

Összességében a női és férfi szerepekkel, a szexualitással az Amnesty-képzések után is foglalkoznunk kell majd, amihez ezek az alkalmak nagyon jó alapokat szolgáltatnak.”

Mi volt a legkedvesebb emléked?

Boros Tamás: Amikor I. gondolkodás nélkül felemelte a kezét, hogy szeretne jönni a táborba, mert előtte fél perccel azt mondta, hogy nincs az az isten, hogy ő elmenjen ebbe a táborba.

Sipos Alexandra, „Szasza”: Miután L. befonta a hajam a vécében, és vele meg Sz.-szel egyszerre futottunk vissza, I. szembe jött és összeölelkeztünk, majd mint egy menyasszonyt vittem be a terembe, mert nem akart bemenni.

Bejegyzés helye:Emberi jogi oktatás