Az Amnesty International küldöttsége nemrég tért vissza az Olaszországhoz tartozó Lampedusa szigetéről és Szicíliából, ahol a Földközi-tenger középső régiójában megmentett migránsok, menekültek és menedékkérők ügyében gyűjtöttek bizonyítékokat. Az utóbbi két hétben több mint tízezer embert mentettek ki a tengerből, de így is több százan odavesztek. A túlélők nagy része megrázó esetekről számolt be. Az alábbi történet egy szomáliai fiútól származik, aki egy több mint 3 hónapos, borzalmas utazás során vesztette el a barátját. Az Amnesty International egy lampedusai befogadó állomáson beszélgetett vele kevesebb mint egy héttel azután, hogy április 17-én kimentették. Nevét a kérésére megváltoztattuk.

A nevem Ali, és Szomáliából jöttem. 15 éves vagyok.

Kilenc éves voltam, amikor elválasztottak a családomtól és a fővárosba, Mogadishuba vittek, ahol barátoknál éltem a Yaqshid körzetben. Ott tanultam meg angolul és abból éltem, hogy katonák cipőjét pucoltam.

Három hónappal ezelőtt elhagytam Szomáliát. Ott nagyon sok probléma van – harcok, szárazság, éhezés. Norvégiába szeretnék menni, hogy jobb életem legyen.

Egy barátommal utaztam együtt. Az ő apja fizette az utunkat Szomáliából Líbiába a sivatagon keresztül. Hosszú és nehéz út volt, egy platós terepjárón utaztunk Etiópián, Szudánon, Líbián keresztül. A barátomnak nem sikerült a menekülés. Leesett a terepjáró platójáról, mert az embercsempészek nagyon gyorsan hajtottak keresztül a Szaharán.

A csempészek megállították az autót, mi pedig megvizsgáltuk, hogy jól van-e, de sajnos nem volt. A sivatagban temettük el. 19 éves volt akkor. Amikor később felhívtam az apját, hogy elmondjam neki mi történt, nagyon nehéz volt beszélnem vele.

Nagyjából három hónappal azután, hogy elhagytuk Szomáliát, megérkeztünk Tripoliba. Körülbelül egy hétig voltunk ott egy nagy házban, ahol sok más ember is volt. Az embercsempészek külön házakba vitték a szomáliaiakat és az eritreaiakat. A fogvatartóink nagyon rossz emberek voltak, megütötték a barátaimat. Fegyvereik voltak, nagy puskáik és pisztolyaik is.

Az az ember, akié a csónak volt, még több pénzt kért tőlem, hogy eljuthassak Európába. 1900 dollárt akart, de nekem nem volt ennyi pénzem, sem családom, aki fizetni tudott volna. Így a többiek segítettek nekem összeszedni a szükséges pénzt az utazáshoz. Kiderült, hogy hazudott nekünk. Azt mondta, hogy egy üvegszálas csónakkal megyünk, de egy felfújható gumicsónak volt.

Mielőtt elindultunk volna, baleset történt a szálláson Tripoliban. Néhányan gázzal főztek, páran pedig dohányoztak a közelben. A gázpalack kigyulladt és felrobbant. Tíz ember meghalt, őket Tripoliban temettük el.22 Eritreából származó ember súlyosan megsérült. Teljesen összeégtek a tűzben, de az embercsempészek erőszakkal kényszerítették őket, hogy így is beszálljanak a csónakba.

Április 16-án késő este indultunk és éjfél körül hagytuk el Tripolit. Több mint hetvenen voltunk, köztük súlyosan sérült emberek. Nagyjából 45 szomáliai, 24 eritreai, két bangladesi és két ghánai volt köztünk.Reggel kilenc, fél tíz körül a levegő kezdett ereszteni a csónakból. Az emberek a csónak elejébe siettek, hogy betapasszák a lyukat. Műholdas telefont használtunk, hogy segítséget hívjunk. Hat órát vártunk a mentőhajó érkezésére.Az a hat óra volt életem legrosszabb élménye. Azt gondoltam, nem fogom túlélni. Az emberek hangosan imádkoztak, kérték Istent, hogy könyörüljön rajtuk.

© EPAA pénzügyőrök hajója megérkezik a kikötőbe

Délután három körül megérkezett a mentőhajó, az olasz Guardia di Finanza egy szürke csónakja.

Úgy éreztem, mintha abban a pillanatban újjászülettem volna.

A barátaim a csónakban mind jól voltak, de a sérültek nagyon rossz állapotba kerültek az utazás során. Egy eritreai nő belehalt az égési sérüléseibe. Egy másik nőtől elvették a kétéves kisfiát, mert az asszonynak nagyon súlyosak voltak a sérülései. Így ők elszakadtak egymástól, amikor Lampedusába érkeztünk.

© Amnesty InternationalFogadó központ, Lampedusa

Most van hol laknunk, van élelmünk is, köszönjük Istennek, hogy megmentett bennünket. És köszönjük Olaszországnak.

Sokan halnak meg. A szomáliai emberek továbbra is megpróbálkoznak az úttal, mert a hazámban nincs béke és nincs munka sem. Itt Lampedusában láttam olyan jeleket, amiknek örülök. Sokan azt mondják, a kormányoknak az emberi életeket kell védenie, nem a határokat. Én is ezt szeretném üzenni nekik.

Az Amnesty International megtudta a lampedusai befogadó központ személyzetétől és a helyi kórház igazgatójától, hogy a sérült eritreai nő és gyermeke később Szicíliában újra egymásra talált.

© Amnesty InternationalA fogadó központtól Lampedusa központjába vezető úton

Hogyan segíthetsz? Írd alá a petíciót, és oszd meg minél több emberrel.

Bejegyzés helye:S.O.S. Európa