Mikor és hol találkoztál először az Amnesty nevével?

Emlékeimben halványan él a 90-es évek, ahol az Amnesty emlegetése összefonódott olyan témákkal, amikről máshol nem vagy alig hallottam. Ezért volt bennem idegenkedés, mintha valami szekta lenne saját nyelvvel, de mivel a világnézetemhez közél álltak azok az elvek, gondolatok, amiket hangoztattak, így megmaradt bennem egyfajta szimpátia. De amikor manapság látom a gyűlölettől fröcsögő, feleslegesen fontoskodó, az Amnestyt mindenféle dolgokkal megbélyegző kommenteket, akkor az emlékeim segítenek abban, hogy megértsem őket is: amit nem ismerünk, amitől idegenkedünk, attól könnyen félni kezdünk, és amitől félünk, azt egyszerűen meggyűlölhetjük. Holott a megoldás: a megismerés.

Mivel foglalkozol?

A jogi egyetemet nem fejeztem be, az SzFE-n diplomáztam színházi dramaturgként. Független társulatokban dolgozom, általában kortárs drámával, dokumentumszínházzal foglalkozó előadások létrehozásában segédkezem, illetve az utóbbi időben kipróbáltam magam a slam poetry műfajában is.

Mi az a három szó vagy gondolat, ami eszedbe jut az Amnestyről?

Legyen inkább gondolat, az hosszabb:

Folyamatos küzdelem a társadalmi jogegyenlőtlenségek felszámolásáért;

Felvilágosító, tájékoztató tevékenység, hogy az emberi jogok és az Amnesty elveszítse a jelenleg még elterjedt pejoratív jelentését;

A tábor, amit szerveztünk a nyáron, aminek a mottója: „Gyűlölet nélküli világban szeretnék élni!”

Melyik kampányunk áll hozzád a legközelebb?

A PanoDráma társulatával sokat foglalkoztunk cigányokat érő gyűlölet-bűncselekményekkel, így a roma jogok illetve a GYBCS kampányhoz tudok a leginkább hozzászólni, de a kedvenc saját slamem eddig a Pride Slam, amit az idei Budapest Pride kapcsán írtam és adtam elő, szóval az LMBTI jogegyenlőségi harcát is támogatom az eszközeimmel.

Miért döntöttél úgy, hogy anyagilag is támogatod a mozgalmat?

Ha valaki az Amnesty tagjává, támogatójává válik, megtapasztalhatja, milyen egy több mint hét millió civilt magában foglaló mozgalom részének lenni. A rengeteg támogató közül csak kevesen adnak pénzt olyan megfontolásból, hogy az ő jogaikat megvédje, sőt: a többségnek a mindennapi életében semmilyen emberi joga nem sérül Dániában, Németországban vagy Magyarországon. Viszont a tagsággal részt vállalhatsz a globális felelősségből, amit az Amnesty visel. Tagként, támogatóként nagy büszkeség az egyén számára is, hogy hozzájárulhat diktátorok megregulázásához, a fegyverkereskedelem szabályozásához, lelkiismereti foglyok kiszabadításához. Az a havi pár száz forint megér ennyit, nem?

Milyen változást szeretnél elérni a világban?

Egyénként azért állok ki ismerősökkel vagy idegenekkel folytatott vitákban, hogy hallgassuk meg a másik fél érveit, legyünk elfogadóbbak és befogadóbbak, ne ragaszkodjunk mereven a berögzött véleményünkhöz. Ha ezt elfogadja valaki, és még mindig hajlandó meghallgatni, akkor neki szoktam menni az előítéleteiknek kihasználva a gondolkodásukban felfedezett logikai bukfenceket, és eljutni oda, hogy kérdőjelezze meg a saját viszonyulását a melegekhez, cigányokhoz, zsidókhoz. Ez megy kicsiben. Eggyel nagyobb képet nézve, Amnesty-aktivistaként szeretném, ha az Összpont középiskolai verseny minél több emberhez eljutna, ha hosszabb táborunk lehetne, több gyerekkel jövőre, és ha a jelenleg nagyon ígéretes aktivista és képző bázisra alapozva sikeres, sokak által látogatott rendezvényeket csinálnánk. Ha az egész nagy képet nézem, jó lenne, ha nem tartana 50-60 évig nálunk, ami más országokban ennyi időbe tellett – a sikeres polgári jogegyenlőségi küzdelem. Szeretném, ha a születendő gyerekeim nem egy kirekesztő, gyűlölködő, frusztrált és befelé forduló társadalomban nőnének fel, hanem egy nyitott, az emberi méltóságot és a kisebbségeket tisztelő, szabad légkörű társadalom tagjaivá válnának. Volt hogy azt hittem, ez megy anélkül, hogy mi magunk kivennénk a részünk. Ezzel a naivitással leszámoltam. Mindenkire szükség van, mert még elképesztően sokat kell tennünk kicsiben és nagyban is.

Mit üzennél azoknak, akik hozzád hasonlóan támogatják az emberi jogokat?

Ne adják fel soha, ne féljenek egy jó vitától, ne zárkózzanak el a más véleményűektől, és tetteikben is képviseljék az emberi jogi elköteleződésüket. És persze legyenek, legyünk többen!

Bejegyzés helye:Emberi jogi oktatás