A Chthonic egy 1995-ben alakult, tajvani metál zenekar. Decemberben léptek fel Magyarországon először, és a koncert előtt volt szerencsém beszélgetni a zenekar frontemberével és alapítójával, Freddy Limmel, aki egyben a tajvani Amnesty International elnöke 2010 óta.

Takács Martina: Először is igazán érdekelne, hogy hogyan kezdtél el az Amnesty Internationalben tevékenykedni?

Freddy Lim: 2001-ben csatlakoztam az Amnestyhez. Ezt megelőzően különböző módokon, zenén, filmeken keresztül ismerkedtem meg az Amnestyvel. Aztán 2001-ben, amikor Japánban jártam, Amnestysekkel találkoztam és így kezdtem el többet megtudni a szervezetről. Majd Tajvanban elkezdtem részt venni az eseményeken, de nem voltam akkor még hivatalosan tagja a szervezetnek, csak támogató, aki eljár a rendezvényekre.

Később 2007-ben vagy 2008-ban hivatalosan is csatlakoztam, tagként befizetve a tagsági díjat. Ezután 2009-ben vagy 2010-ben, most 2013-at írunk, ugye? 2010-ben azt hiszem, én lettem az elnök. Ez azért alakult így, mert a tajvani szekció új utakon indult el. Egyre több új tag, mint én csatlakozott az Amnestyhez. 2010 előtt volt egy pár nehezebb időszak a szervezet életében. Az idősebb és a fiatalabb generációk és néhány másik ember között, akik különböző környezetből jöttek konfliktusok támadtak. Végül 2010-ben választottak elnökké, azért mert egyfajta közszereplőnek számítok Tajvanban. Az emberek hittek bennem, a tagok hittek bennem, függetlenül attól, hogy milyen közegből jöttek.

Tehát megválasztottak és ez volt az első alkalom, amikor igazán foglalkozni kezdtem a dolgokkal, nagyon bonyolult szervezeti feladatokkal. Ez sokkal többről szól, mint mikor tag vagy, tagként vagy támogatóként elmehetsz a rendezvényekre, ha van egy kis szabadidőd.. De ha egyszer csatlakozol, különösen elnökként, azután minden napra jut valamilyen esemény, sokkal több, mint gondolnád.

T.M.: Hogyan tudod ezt összeegyeztetni a zenéddel, a zenekaroddal? Hogy tudod megoldani, hogy te légy az Amnesty elnöke és közben turnézni jársz a zenekaroddal?

F.L.: Először is hálát kell adnunk az internetnek. Amikor nem játszom, dolgozom, mint zenekar tag, akkor válaszolok az e-mailekre és online megbeszéléseket tartok. Többnyire nagyon szervezett embernek tartom magam, nagyon hatékonyan osztom be az időmet. Tudom, mit akarok csinálni. Akarok zenélni, ez egy olyan dolog, ami az élethez kell és akarok valami olyat is tenni, amivel a társadalmat fejleszthetem. Így muszáj beosztanom az időmet. Igyekszem heti két napot erre szánni. Ilyenkor, a két nap alatt, válaszolnom kell az összes e-mailre, amit kapok, válaszolnom kell a Tajvani irodának. Így osztom be az időmet.

T.M.: Van esetleg bármilyen prioritás a tajvani Amnesty Internationalnél, nagyon fontos eset, amivel most foglalkoztok?

F.L.: Most a Dél-kelet ázsiai országokra koncentrálunk. Természetesen a szólás szabadsága, amely egyike a fő témáinknak, ügyeinek, amelyen több mint két év tizede dolgozunk. Most a prioritást élvező országok a Dél-kelet ázsiai országok, mert ezekből az országokból rengeteg bevándorló érkezik hozzánk. Vietnámból, Tájföldről, Malajziából, néhányan a Fülöp-szigetekről. A másik fontos téma a bennszülöttek joga. A következő évben a My Body My Rights Kampányra koncentrálunk.

T.M.: Mennyire népszerű Tajvanban a szervezethez való csatlakozás? Fontos ez a dualitás az életedben? A személyiséged motiválja az embereket?

F.L.: Igen, azt hiszem, nem csak miattam van így. Persze egy csomó ember ismer engem Tajvanban és őket érdekli az, amit csinálok, milyen ügyekkel foglalkozom. De szerintem már előttem is rengeteg fiatal csatlakozott, ezért a tajvani szekciónak már így is van egy egyre fiatalosabb imidzse. Most például egyre több csoportunk van iskolákban. Szerintem az a helyzet most, hogy van rengeteg fiatal tagunk, de a szervezet, a szekció öreg, valahogy küszködve próbál egyre több erőfeszítést tenni az iránt, hogy átalakulhasson - átalakuljon a régi módon a modern formába. Tehát a fiatal tagok a nyomás vagy az iránymutatás, amely elvezetheti a szekciót egy új korszakba, mert ez már nem egy túl fiatal szekció többé.

Igazából az első csoport óta 25 év telt el. A korábbi évek nagyon aktívan teltek, de aztán egyre idősebbé vált a szervezet, majd a fiatalok csatlakoztak és most itt az idő a szekció átalakulásához. Szóval nem akarom azt mondani, hogy miattam alakult így, a sok új fiatal tagnak köszönhető, akik nagyon aktívak és valójában átvezetik a szekciót egy modernebb működésbe.

T.M.: A zenéd hatással van a közvéleményre az emberi jogokkal kapcsolatban? A zenéddel is kiállsz bizonyos ügyekért?

F.L.: Azt mondanám többnyire, a rajongóink, amikor a zenénket hallgatják, Tajvanról tanulhatnak, mert a zenénk kötődik a tajvani történelemhez, mitológiához, folklórhoz. Az emberek ismerik a gondolataimat a meggyőződésemről, ezért megpróbálják összekötni a meggyőződésemet a zenémmel. De amikor a tagokkal zenét írunk, mi sosem az ideológiákra gondolunk először. Mert számunkra ez egy természetesebb dolog, egy érzelmi dolog. Találsz egy megfogó történetet, egy inspiráló történetet és átalakítod őket metállá-rockká és megosztod a rajongókkal. Nem csak azért, mert ezt akarjuk csinálni, ez sokkal természetesebb ennél. Persze vannak olyan emberek, akik megpróbálják elemezni a zenénket, ők összekapcsolják a zenénket bizonyos ideológiákkal. Ez az ő dolguk, köszönet nekik. Mert így, ezáltal én is megérthetem saját magam jobban. De ez nem az én dolgom.

T.M.: Meddig maradtok itt (Magyarországon)?

F.L.: Csak egy napot, reggel 9-kor érkeztünk, szóval 10 körül elhagytam a turnébuszt és utána délután voltam a Nemzeti Múzeumban.

T.M.: Tetszett?

F.L.: Igen, azt hiszem valahogy jobban értem Magyarországot. Nagyon szerettem volna elmenni a Terror Házba, de ma nem jutott rá időm. Nem tudom, talán majd legközelebb.

T.M.: Most épp Európában turnéztok? Mi a következő állomás?

F.L.: Igen! Holnap Szlovénia és utána Olaszországba megyünk, utána több német város következik, majd Svédország és Finnország.

T.M.: Üzennél esetleg valamit a magyarországi Amnesty Internationalnek vagy azoknak, akik ugyanúgy elkötelezettek az emberi jogok iránt, mint te?

F.L.: Milyen idős a magyar szervezet?

T.M.: Több, mint 20 éves.

F.L.: Igen, majdnem, mint a tajvani, úgy ahogy gondoltam. Úgy hiszem, az összes új demokratikus egység, ezek az országok, mind nagyon különleges pillanatokat élünk meg. Hiszem, hogy a fiatal tagok, a fiatal generáció a részvételével, el fogja vezetni a szervezetet egy jobb jövő felé. Remélem, hogy több ember van, aki nem csak a rendezvényekre jár el, megy ki az utcára a tüntetésekre, de csatlakozik majd a szervezet munkájához és megpróbálják jobbá tenni a szervezetet. Ha a szervezetet jobbá tudjuk tenni, akkor a társadalmat is.

T.M.: Van esetleg bármi egyéb, amit elmesélnél a tajvani szervezetről? Vagy bármilyen ügy, ami neked kifejezetten fontos?

F.L.: Valójában rengeteg fontos ügy van, mondjuk így, mivel ez a magyar hallgatóknak készül. Az összes Kelet-ázsiai országot fejlődőbbnek, emberi jogi szempontból fejlettebbnek tekintik. De ne higgyetek ezeknek a politikai propagandáknak, annyira sok ilyen van. Persze jobbak vagyunk a világ legrosszabb eseteihez képest, de nem lehetünk elégedettek most még, mert csak most sikerült elérnünk a demokráciát, az emberi jogokat az elmúlt egy két évtized során. Rengeteg dolog van, amit fejleszteni kell még, különösképpen erősen harcolunk Tajvanban a halálbüntetés ellen, de még mindig jelen van. Az embereknek, a lakosságnak tetszik, szóval tulajdonképpen rengeteg dolog van még, amin lehet dolgozni. Tehát az első dolog, amit a nyugatnak, különösen a magyar tagoknak, az összes magyarországi barátnak meg kell értenie, az az, hogy rengeteg dolog van, amin közösen kell együtt dolgoznunk, hogy ezeken változtatni tudjunk.

Bejegyzés helye:Emberi jogaink